A kkv-k harmada talál nehezen munkaerőt, a cégvezetők a bérek növekedésére számítanak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már a cégek harmadának jelent komoly nehézséget a növekvő munkaerőhiány – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb eredményeiből – olvasható az Adó Online-hoz eljuttatott közleményben.

Amíg év elején a kkv-k 26 százalékának volt nehéz megtalálni a megfelelő kollégákat, ma már 33 százalék számít erre a K&H kkv bizalmi index kutatás harmadik negyedéves eredményei alapján. Ezzel párhuzamosan a bérek is emelkedhetnek: a mikro-, kis- és középvállalkozások 8,4 százaléka tervez ugyanis emelést a következő egy évben. A kutatásban részt vevő cégek 77 százaléka szerint növekedni fognak a fizetések a saját szektorukban. Utoljára 2019 második negyedévében kalkuláltak ennyien béremelkedéssel.

„A kkv-k bérnövekedési várakozásai már a járvány előtti időszakot idézik. Akkor stabilan legalább 8 százalékos emelésre számítottak, és nagyjából 80 százalék kalkulált a fizetések emelkedésével. A várakozások az idei év kezdete óta újra folyamatosan növekednek, ezért már egyértelműen trendről beszélhetünk, amire a frissen bejelentett minimálbér-emelés még inkább ráerősíthet” – értékelte az eredményeket Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.

Szektorok szerinti bontásban leginkább a mezőgazdaság vár béremelést (79%) és a legnagyobb átlagos növekedéssel is itt kalkulálnak (9,2%). Legkevésbé az ipari, építőipari cégek várnak magasabb fizetéseket (70%), emiatt a legkisebb mértékű emelkedésre is itt számítanak (7,5%).

Méret szerint is van eltérés a cégek bérváltozással kapcsolatos várakozásaiban: minél nagyobb egy cég, annál jelentősebb emelkedésre számít. A 100 millió forint alatti árbevételű mikrocégek 72 százaléka, a 100 és 300 millió forint közötti árbevételű kisvállalkozások 78 százaléka, a 300 millió és 2 milliárd forint közötti árbevétellel rendelkező középvállalkozásoknak pedig 83 százaléka számít magasabb fizetésekre.

Bár régiók szerint kelet és nyugat között nincs nagy eltérés – 80, illetve 81%-uk vár emelést –, a központi régióban magasabb a változatlanságot remélők aránya (24%), és csak 74 százalék számít növekedésre.


Kapcsolódó cikkek

2020. március 5.

A munkaerőhiány a toborzási folyamatok fejlesztésére kényszerít

Az Ember – Adat – Stratégia 2020 című tanulmányban a Profession.hu adatbázisának 2017 és 2019 január – szeptemberi adatait hasonlították össze, amelyből megállapították, hogy a munkahelyváltás jellemzően öt hónapig tart, a toborzási szokások pedig elmozdultak a proaktív keresés felé. Ezt támasztja alá, hogy a toborzási oldal 400 ezer ember önéletrajzát tartalmazó adatbázisában a toborzók tavaly […]
2021. április 30.

Enyhítheti a digitalizáció az építőipari munkaerőhiányt

Az építőiparban jelentkező munkaerőhiányt a digitális megoldások enyhíthetik, hiszen ezek alkalmazásával folyamatos az információcsere a projektek részt vevői között, és a munkaterületen is csökkenthető a személyes kontaktusok száma – közölte a PlanRadar építőipari, épületüzemeltetési szoftvert fejlesztő és forgalmazó cég.