Tűzoltók éjszaka – uniós ítélet a különleges munkaszervezésről
Az unió bírósága az éjszakai munkát végzők – feladatuk jellegének megfelelő – jogvédelmi szintjét vette górcső alá egy bolgár, tűzoltók által indított perfolyam nyomán.
Kapcsolódó termékek: Munkajogi kiadványok, HR Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Online közszolgálati konzultációt indítottak a közszolgálati szakszervezetek a nemzeti konzultáció mintájára, hogy felkészüljenek az őszi bértárgyalásokra – közölte a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) elnöke pénteki, a Pénzügyminisztérium előtt tartott sajtótájékoztatóján.
Boros Péterné azt mondta, a szakszervezeti álláspont kialakításához várják a közszolgálati dolgozók véleményét. A név nélkül kitölthető kérdőív a szakszervezetek több honlapján és a Facebookon is elérhető péntektől.
Az újságíróknak kiosztott kérdőíven nyolc kérdés szerepel, így például: Egyetért-e Ön azzal, hogy a közszolgálati munkaerőhiányt csak jelentős, általános közszolgálati keresetnöveléssel lehet megszüntetni?, Egyetért-e a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának kezdeményezésével, amely szerint 2019. január 1-től a minimálbér összege 190 ezer forint, a szakmunkás bérminimum pedig 247 ezer forint legyen?, Támogatja-e Ön, hogy a közszolgálatban a munkavállalók igényeihez igazodóan a kormány, mint munkáltató biztosítsa a családbarát munkahelyek széleskörű bevezetését?.
A konzultáció október 5-éig tart, akkor összesítik a válaszokat, majd tájékoztatják a nyilvánosságot. Hozzátette: remélik, hogy a kormány a nemzeti konzultációhoz hasonlóan a közszolgálati konzultáció eredményét, az emberek véleményét ugyanúgy figyelembe fogja venni.
Boros Péterné az MKKSZ-hez tartozó szakszervezetek nevében arról beszélt, hogy a kritikus létszámhelyzet miatt a dolgozók folyamatosan leterheltek, és a stressz állandósult a munkahelyeken, továbbá „ütközik a családért, gyermekekért vállalt felelősség a munkáért vállalt felelősséggel”. Jelezte: csaknem 80 százalékban nők dolgoznak a közszolgálatban.
Közölte, szerintük az alacsonyan tartott keresetek miatt a közszféra ágazataiban foglalkoztatási krízishelyzet alakult ki, a kormányzat mégis további létszámcsökkentéssel riogat.
Saját javaslatukat ismertetve azt mondta, hogy a közszférában a minimálbér a kiindulópont. Szakmai javaslataik közé tartozik a 321 ezer forintos diplomás minimálbér, valamint a családbarát munkarend bevezetése is.
A kiosztott sajtóanyagban egyebek mellett az áll, hogy 100 ezer ember hiányzik a közszolgálatból.
(MTI)
Az unió bírósága az éjszakai munkát végzők – feladatuk jellegének megfelelő – jogvédelmi szintjét vette górcső alá egy bolgár, tűzoltók által indított perfolyam nyomán.
Azokhoz a munkáltatókhoz térnek vissza motiváltan, felkészülten a munkavállalók a szülés utáni szabadságról, amelyek támogatták a távozás folyamatát, és a szabadság idején is tartották a kapcsolatot a dolgozóikkal – derül ki a Profession.hu felméréséből.
Nem kétséges, hogy a munkavállaló azáltal, hogy munkát végez, a munkáltató jogos gazdasági érdekeit szolgálja. A munkáltató jogos gazdasági érdekeinek védelme ugyanakkor nem merül ki ennyiben, hanem éppen, hogy arról szól, hogy a munkavállalónak bizonyos magatartásoktól tartózkodnia kell. Az alábbiakban az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat ismertetjük.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!