A munkáltató foglalkoztatási kötelezettsége

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az aláírt munkaszerződésben a munkáltató nem csupán arra vállalkozik, hogy a munkavállalónak munkájáért cserébe fizet. Az, hogy a munkavállalót a munkaszerződésben foglaltak szerint, legalább az ott meghatározott napi munkaidőben foglalkoztatja, a munkáltató számára nem csupán jog, de fajsúlyos kötelezettség is.

A munkáltató foglalkoztatási kötelezettsége, mely szerint a munkavállalót a munkaszerződés, valamint a munkaviszonyra vonatkozó egyéb szabályok szerint köteles foglalkoztatni, a munkaviszonynak egyik alapvető eleme. Ennek megfelelően a munkáltató köteles a munkavállalót a munkaszerződésbe kötelezően belefoglalt munkakörben, a munkaszerződés szerinti teljes vagy részmunkaidőben, a munkavállaló szerződés szerinti munkahelyén, a munkavégzéshez szükséges feltételek biztosításával foglalkoztatni [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban Mt. 51. § (1) bekezdés]. Ennek megfelelően a munkáltató szerződésszegő magatartást tanúsít, ha a munkavállalót nem osztja be munkavégzésre, nem teszi számára lehetővé, hogy munkaköri feladatait megfelelően ellássa, akadályozza abban, hogy munkahelyére belépjen stb. A foglalkoztatási kötelezettségnek része a megfelelő foglalkoztatási feltételek biztosítása is [Mt. 51. § (1) bekezdés], a munkáltatónak kell gondoskodnia arról, hogy a megfelelő munkaruha, munkabiztonsági felszerelés, munkaeszköz a munkavállaló számára rendelkezésre álljon. A munkáltatónak ténylegesen olyan helyzetbe kell hoznia a munkavállalót, hogy ő biztonságos, nyugodt körülmények között szerződés szerint teljesíthessen, dolgozhasson.

A munkavállaló napi munkaidejére, illetve munkahelyére vonatkozó adatok nem feltétlenül kerülnek feltüntetésre a munkaszerződésben, azonban ezek az információk kifejezett említés hiányában is kiderülnek a megállapodásból. Ha a szerződés nem tér ki a munkavállaló napi munkaidejére, a munkáltató általános teljes napi munkaidőben [Mt. 45. § (4) bekezdés], azaz napi 8 órában köteles a munkavállalót foglalkoztatni. Ha a munkavállaló munkahelye marad ki a szerződés szövegéből, munkahelynek azt a helyet kell tekinteni, ahol a munkavállaló munkaját szokás szerint végzi [Mt. 43. § (3) bekezdés]. A munkáltató foglalkoztatási kötelezettségének lényeges elemei tehát megállapíthatók a munkaszerződésből, ugyanakkor a munkáltatónak a munkaviszonyra vonatkozó egyéb szabályokra, így a jogszabályi rendelkezésekre, az üzemi megállapodásra, illetve a kollektív szerződés [Mt. 13. §] előírásaira is figyelemmel kell lennie.

A munkáltatónak foglalkoztatási kötelezettségét az általa meghatározott időben, a napi munkaidő alapulvételével meghatározott munkaidő-beosztásban foglaltak szerint kell teljesítenie. Ha az előre közölt beosztás szerinti munkaidőben foglalkoztatási kötelezettségének a munkáltató nem tesz eleget, nem foglalkoztat a munkaszerződésben meghatározott napi munkaidőben, állásidőre járó alapbér megfizetésére köteles [146. § (1) bekezdés]. Ezzel szemben, habár a munkavállalók részéről ez esetenként igényként merülhet fel, a munkáltató sosem köteles rendkívüli munkaidő elrendelésére. Hiába hivatkozik tehát a munkavállaló arra, hogy a korábbiakban rendszeres volt a rendkívüli munkaidő elrendelése, ezzel együtt pedig munkabére a rendkívüli munkaidőért járó pótléknak is köszönhetően magasabb volt, a munkáltató csak a munkaszerződésben meghatározott munkaidőre nézve vállalta a foglalkoztatást, a munkáltató jogosult a munkaszervezés körében úgy dönteni, hogy a továbbiakban csak a szerződés szerinti napi munkaidőben tart igényt a munkavállaló munkájára.

Az Mt. mint munkaviszonyra vonatkozó szabály lehetőséget biztosít a munkáltató számára, hogy foglalkoztatási kötelezettségét átmenetileg a munkaszerződésben foglaltaktól eltérően teljesítse. Ennek megfelelően a munkáltató jogosult a munkavállalót naptári évenként összesen legfeljebb 44 beosztás szerinti munkanapon vagy 352 munkaórában a szerződésben meghatározottól eltérő munkáltatónál, eltérő munkahelyen, illetve eltérő munkakörben foglalkoztatni [Mt. 53. § (1) és (2) bekezdés]. Ha a munkáltató e időbeli korlátozásra figyelemmel van, a munkavállaló nem emelhet kifogást a foglalkoztatási kötelezettség nem megfelelő teljesítése miatt. Fontos, hogy a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásra adott törvényi lehetőség csak a fenti körülmények megváltoztatására ad lehetőséget, a munkaszerződésben meghatározott napi munkaidőtől a foglalkoztató csupán rendkívüli munkaidő elrendelésével, a törvény által lehetővé tett mértékig jogosult eltérni. Ha a munkáltató olyan foglalkoztatási körülményeken változtat, melyek a munkaszerződésben, illetve munkaviszonyra vonatkozó szabályban nem kerültek kikötésre, így pl. a korábbiaktól eltérő munkarendben, más műszakban, más kollégák társaságában foglalkoztat, sem eltérő foglalkoztatásról, sem pedig a foglalkoztatási kötelezettség megszegéséről nem beszélhetünk.

A Kúria egy nemrég közzétett ítéletében egy gyógyszertári szakasszisztens azonnali hatályú felmondása kapcsán értelmezte a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségére vonatkozó törvényi rendelkezéseket, ezzel árnyalva az azzal kapcsolatos joggyakorlatot is. A legfőbb bírói szerv ítéletében kimondta, hogy a munkáltató gyógyszertár azon magatartásával, hogy a munkavállalót indokolás nélkül, mindenfajta tájékoztatás hiányában, a korábban ellátott, a munkaköre jellegét meghatározó tevékenységétől, meghatározatlan ideig eltérő módon foglalkoztatta, és ezáltal bizonytalan helyzetben tartotta, neki aránytalan sérelmet okozott, a munkaszerződés szerinti foglalkoztatási kötelezettségét megszegte. A döntés alapján a foglalkoztatási kötelezettség ilyen jellegű megszegése a munkavállaló azonnali hatályú felmondásának is alapjául szolgálhat [Mfv.I.10.307/2018.].

A döntés fényében a munkáltatóknak a jövőben arra is fokozottan figyelniük kell, hogy egyébként is irányadó tájékoztatási kötelezettségüket [Mt. 6. § (4) bekezdés] megfelelő időben és megfelelő tartalommal teljesítsék munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás esetén is, ezzel a munkavállaló számára egyértelművé tegyék, hogy munkaszerződés szerinti foglalkoztatási kötelezettségüknek szándékuk szerint eleget tesznek, a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás csak átmeneti jellegű.