Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Bármelyik fél részéről is történjen a munkaviszony felmondással történő megszüntetése, gyakorta előfordul, hogy a felmondási idő tartama alatt a munkavállalók már nem olyan lelkesedéssel vetik bele magukat a napi feladatokba, mint korábban. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a felmondási idő a munkaviszony része, az ahhoz kapcsolódó jogok és a kötelezettségek mindkét fél oldalán fennállnak egészen a munkaviszony végéig.
A felmondás és a felmondási idő
A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 65. § (1) bekezdése értelmében a munkaviszonyt mind a munkavállaló, mind a munkáltató megszüntetheti felmondással. A felmondás a munkaviszonyt megszüntetni kívánó fél részéről a másik félhez intézett egyoldalú jognyilatkozat, ami a jövőre nézve szünteti meg azt, anélkül, hogy a másik félnek ehhez hozzájárulását kellene adnia. A felmondás közlése és a munkaviszony megszűnése közötti időszakot felmondási időnek nevezzük, amelynek mértéke főszabály szerint harminc nap [Mt. 69. § (1) bekezdés]. A felmondási idő és mértékének gyakorlati jelentősége abban áll, hogy ez alatt az időszak alatt jellemzően mindkét fél „rendezni tudja sorait”; a munkavállaló új munkát tud találni (vagy fel tud készülni az új munkahelyre), a munkáltató pedig pótolni tudja a felmondás nyomán kialakult munkaerő-hiányt.
A felek megállapodása, valamint kollektív szerződés egyébként hosszabb felmondási időt is előírhat, azonban ez az időtartam maximum hat hónap lehet [Mt. 69. § (3) bekezdés]. Fontos megjegyezni, hogy ha a munkáltató oldaláról érkezik a felmondás, akkor a felmondási idő tartama attól függően alakul, hogy a munkavállaló mennyit dolgozott az adott munkáltató kötelékében. Ha például már öt éve a cégnél dolgozik, akkor a felmondási ideje nem harminc nap, hanem negyvenöt és így tovább [Mt. 69. § (2) bekezdés]. Az évek, évtizedek óta az adott entitásnál dolgozó munkavállalókat védi ez a rendelkezés azzal, hogy hosszabb időt biztosít számukra az újbóli elhelyezkedésre, ami esetükben jellemzően nehezebb feladat (akár mentálisan is).
Munkavállaló jogai a felmondási idő alatt
A felmondási idő a munkaviszony részét képezi, a feleket a munkaviszonyból eredő jogok és kötelezettségek illeti meg ezen időtartam alatt is. Ennek megfelelően a felmondási idő azon részében, amikor a munkavállaló munkát végez, a munkabére megilleti. A felmentési idő tartama alatt – vagyis amikor a munkáltatói felmondás esetén a munkavállalónak nem kell dolgoznia, lásd még alább – a munkavállalót távolléti díj illeti meg, kivéve, ha munkabérre egyébként nem lenne jogosult [Mt. 70. § (3) bekezdés]. Munkáltatói felmondás esetén a munkavállalót végkielégítés illeti meg, abban az esetben, ha a felmondás indoka nem a munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása vagy a nem egészségi okkal összefüggő képessége [Mt. 77. § (1) bekezdés a) pont és (5) bekezdés]. A végkielégítésre való jogosultság feltétele a munkaviszony megszűnésének speciális módja mellett az, hogy a munkaviszony a felmondás közlésének időpontjában legalább három éve fennálljon [Mt. 77. § (2) bekezdés].
Munkavállaló kötelezettségei a felmondási idő alatt
A felmondási idő tartama alatt a munkavállaló köteles a munkaviszonyra vonatkozó szabályokat és az Mt.-ben meghatározott általános magatartási követelményéket betartani és a munkaszerződésében meghatározott feladatokat ellátni. Bár ilyenkor a dolgozók már féllábbal a másik oldalon vannak, szem előtt kell tartaniuk jelenlegi munkáltatójuk jogos gazdasági érdekeit.
Felmentési idő
További megkötés a munkáltatók számára – és jogosultság a munkavállalóknak –, hogy az általuk közölt felmondás esetén a munkavállalót legalább a felmondási idő felére fel kell menteni a munkavégzés alól [Mt. 70. § (1) bekezdés]. A felmentési idő alatt a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettsége alól, így állásinterjúkra tud járni, idejét új munka keresésére tudja összpontosítani, ugyanakkor erre az időre távolléti díja megilleti.
A felmondási idő alatt a munkavégzés alól a munkavállalót a kívánságának megfelelően – legfeljebb két részletben – kell felmenteni [Mt. 70. § (2) bekezdés]. A munkavállalók jellemzően a felmondási idő második felében töltik felmentési idejüket, azonban ettől eltérően, akár a felmondási idő elején, közepén vagy két részletben is kérhetik azt. A munkavállaló természetesen ezt a jogosultságát is csak a munkaviszonyra vonatkozó kötelezettségek betartásával, rendeltetésszerűen köteles gyakorolni, a munkáltatóval együttműködve.
