Éleződik a verseny magánegészségügyben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Legalább havi 6000 forintot költenének magánegészségbiztosításra a magyarok – derül ki az EY friss felméréséből.

Tízből mindössze egy embernek van magánegészségbiztosítása Magyarországon, de a lakosság több mint egyharmada nyitott lenne egy ilyen jellegű szolgáltatásra. A szolgáltatástól a megkérdezettek leginkább a gyors és könnyen elérhető ellátást várják el. Egy szakorvosi és laborvizsgálatot tartalmazó alapcsomagért a magyarok 38 százaléka legalább havi 6 ezer forintot kifizetne, míg egy átfogóbb, kórházi ellátást is tartalmazó csomagért a válaszadók negyede (27%) akár 10 ezer forint feletti összeget is elköltene havonta – derül ki az EY 1000 fő bevonásával készült reprezentatív kutatásából.

A magánbiztosítástól a megkérdezettek elsősorban azt várják el, hogy néhány napon belül kapjanak egészségügyi vizsgálati időpontot (57%), és több helyszínen éjjel-nappal orvosi ügyelet (35%) álljon a rendelkezésükre. A kedvező biztosítási díjak (34%) iránti igény csak ezután következik.

„A magyar társadalom a magánegészségügyi szolgáltatások és biztosítások iránt fokozódó érdeklődést mutat. A növekvő kereslet miatt egyre több hazai és külföldi szereplő lép be a piacra, ami kiélezi a versenyt az ügyfelekért. Tartós sikereket a területen csak tudatosan átgondolt stratégiával lehet elérni, amihez érdemes tapasztalt külső szakértőt is bevonni a folyamatba” – emelte ki László Roland, az EY üzleti tanácsadással foglalkozó területének vezetője.

A válaszadók úgy vélik, egy magán egészségbiztosítás elsősorban (24%) arra szolgál, hogy fedezze a biztosított egészségügyi ellátásának költségeit, valamint a kapcsolódó szolgáltatásokat ingyenesen vehesse igénybe (21%). Számos válaszadó eközben helytelenül azt feltételezi, hogy akiknek van magánbiztosítása, azok állami ellátásban is gyorsabban részesülnek (9%), illetve nem kell társadalombiztosítási járulékot fizetniük (5%).


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban, 14,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak  3,8 százalékos növekedése mellett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. március 26.

Búcsúpénzek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy a felek egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.