Átadták a Prohuman Zrt. új régiós központját Debrecenben


Átadták az ország vezető HR szolgáltatója, a Prohuman Zrt. új kelet-magyarországi régiós központját szerdán Debrecenben.

Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója az átadón arról beszélt, hogy a történelmi léptékű iparfejlesztés eredményeként létrejövő, jól fizető, biztos megélhetést nyújtó befektetések képzett munkaerőt igényelnek. Szerinte a Prohuman Zrt. új debreceni irodája garanciát jelent arra, hogy az elmúlt időszakban a városba érkező beruházásoknál is találkozzon a munkaerő-kereslet és -kínálat.

A HIPA 2014 és 2023 között 59 beruházást támogatott Hajdú-Biharban, amelyek eredményeként négyezermilliárd forint értékű beruházás és több ezer új munkahely jön létre ütemesen a következő években – emlékeztetett a vezérigazgató, hangsúlyozva, hogy a kormány számára továbbra is elsődleges cél, hogy minden magyar dolgozhasson aki szeretne, és amíg van magyar munkavállaló, addig magyarok töltsék be a hazai álláshelyeket.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere jelezte: az elmúlt években 12,5 milliárd euró, több mint ötezermilliárd forint működőtőke érkezett a városba, amely révén 18 ezret meghaladó új munkahely létesült, illetve létesül. Ezekből eddig 6700-at töltöttek be.

A dinamikus gazdaságfejlesztés egyik kihívása a megfelelő minőségű munkaerő biztosítása. Ennek érdekében indították el 2015-ben oktatásfejlesztési programjukat, amelynek már látható eredményei vannak. A város szakképző intézményeiben 2015-ben 7500-an, ma már 12 ezernél többen tanulnak, a Debreceni Egyetemen a gazdasági szereplők, például a járműipar igényeinek kielégítésére új szakok, új karok indultak – mondta a városvezető.

Papp László kifejtette, a vidéki Magyarország legnagyobb gazdasága jön létre Debrecenben, „a munkalehetőségek páratlan tárháza áll rendelkezésre”, s ma már a munkáltatók keresik a munkavállalókat, nem fordítva.

Zakor Sándor, a Prohuman Zrt. igazgatóságának elnöke az irodaavatón jelezte: első irodájukat 2013-ban nyitották meg Debrecenben, de már húsz éve szolgáltatnak helyi cégeknek.

A cégvezető szerint egész Magyarországon száz éve nem volt olyan gazdaságfejlesztés, mint amilyen a debreceni régióban elindult, a munkaerő biztosítása pedig új kihívásokat jelent számukra is, ezért bővítették debreceni jelenlétüket.

Korábbi tájékoztatásuk szerint a Prohuman 7 országban – Magyarországon, Romániában, Szlovéniában, Németországban, Ausztriában, Horvátországban és Szerbiában – tevékenykedik aktívan. Belföldön csaknem 1000, külföldi leányvállalataival együtt pedig több ezer ügyféllel áll kapcsolatban, és napi szinten mintegy 20 ezer embernek biztosít munkát. A Prohuman Magyarországon és külföldi piacain is a legnagyobb számban a gyártó, termelő, ipari vállalkozásoknak biztosít dolgozókat.

A Prohuman és partnervállalatainak összesített árbevétele 2022-ben meghaladta a 115 milliárd forintot, 2021-ben pedig 95 milliárd forint volt.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Magyarországon működő Prohumán 2004 Munkaerő Szolgáltató és Tanácsadó Kft. (utódja 2023 decembere óta a Prohuman Zrt.) nettó árbevétele tavaly 42,862 milliárd forint volt a 2021-ben elért 38,086 milliárd forint után. A társaság 2022-ben 1,666 milliárd forint nyereséggel zárt, egy évvel korábban 1,067 milliárd forint volt az adózott eredménye.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. február 27.

A GINOP plusz program munkahelyi képzés harmadik szakaszában 15 milliárd forintra lehet pályázni

A márciusban 70 milliárd forint kerettel induló munkahelyi képzéseket támogató GINOP plusz program újabb, harmadik szakaszában 15 milliárd forintra lehet pályázni minden vármegyéből, és a fővárosból – hangsúlyozta Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

2024. február 27.

Az új foglalkoztatási igazolás és munkajogi joghatásai

Egy 2024. január 1-jétől hatályos törvénymódosítás eredményeként a munkaviszony megszüntetésekor vagy megszűnésekor a munkáltató a munkavállaló számára több, más-más tartalmú dokumentum helyett immár egy darab egységes, a korábbi igazolások kötelező tartalmi elemeit magában foglaló foglalkoztatási igazolás kiállítására köteles.

2024. február 26.

Négynapos nyári munkahéttel kísérletezik a PwC Magyarország

A PwC Magyarország a könyvvizsgálati üzletágában idén nyáron pilot jelleggel 4 napos munkahetet vezet be. Június elejétől augusztus végéig a vállalat 280 munkatársa csak hétfőtől csütörtökig fog dolgozni. A pilotban az audit tevékenységet folytató csapatok vesznek részt.