A Magyar Szakszervezeti Szövetség a feketemunka visszaszorítását szorgalmazza


A Magyar Szakszervezeti Szövetség a feketemunka látványos visszaszorítását, a hatósági ellenőrzések számának növelését szorgalmazza, és szükségesnek tartja a szankcionálási rendszer felülvizsgálatát.

A csütörtöki közleményében az érdekképviselet kiemelte, hogy bár tavaly az előző évhez képest valamivel több cégnél tartottak munkaügyi hatósági ellenőrzést, de ez még mindig kevésnek bizonyult.

Közleményében a MASZSZ aggasztónak tartja, hogy míg 2011-ben 160 ezer munkavállalót érintettek a munkaügyi ellenőrzések, addig manapság évente legfeljebb 40 ezer ember munkakörülményeinek vizsgálatára van kapacitás.

Zlati Róbert, a szakszervezeti szövetség elnöke a közleményben arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyakoribb ellenőrzés is hatástalan marad, ha a szabálytalanságokért a „vétkes” munkáltató mindössze figyelmeztetést, esetleg enyhe, szinte csak névleges, pénzbüntetést kap.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 12.

Nyáron célszerű legalább az időarányos szabadságot kiadni

A vállalatoknak már most célszerű részletesen felmérniük, melyik munkavállalójuk hol tart az idei szabadságkeretének felhasználásában, és nyári időszakban célszerű legalább az időarányos szabadságot kiadniuk. Különösen azokban a szektorokban érdemes erre nagy figyelmet fordítani, ahol a munkaerőhiány miatt fel nem töltött létszámkeretek mellett kell megoldani a működést – figyelmeztet a Trenkwalder.

2024. július 9.

Előkészítő és befejező cselekmény a munkaidő tekintetében

A munkaidő fogalma kulcsfontosságú a munka világában, mivel meghatározza a munkavállaló által elvégzendő munka idejét és ezzel összefüggésben a munkáltató kötelességeit és jogait. A munkajog részletesen szabályozza ezt a kérdést, beleértve az előkészítő és befejező cselekmények munkaidőként való elismerését is.