Betegség és munkára képes állapot Koronavírus
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A koronavírus gyors ütemben terjed, ami érthető félelmet vált ki a munkavállalókban, hiszen a munkahelyen könnyen megfertőződhetnek. Míg a tünetmentes hordozók sajnos nem kiszűrhetőek a körforgásból, arra lehet és kell is ügyelni, hogy a már megbetegedett munkavállalók ne fertőzzenek tovább a betegen történő munkavégzéssel.
A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 52. § (1) bekezdésének a) és b) pontja alapján a munkavállaló elsőszámú kötelezettsége a munkáltató által előírt helyen és időben munkára képes állapotban megjelenni, továbbá a munkaideje alatt – munkavégzés céljából, munkára képes állapotban – a munkáltató rendelkezésére állni. Nem elegendő tehát, hogy a munkavállaló a pontos időben megjelenjen és munkát végezzen, ha azt nem munkára képes állapotban teszi.
A munkára képes állapotot több minden befolyásolhatja, így az alkohol, drogok, betegségek, gyógyszerek, de akár a kipihentség hiánya is. Míg a legtöbb esetben a munkavállalók által is elfogadott követelmény, hogy ne ittas állapotban álljanak munkába, a betegen való munkába járásról és munkavégzésről mind a munkáltató, mind a munkavállaló oldaláról sokszor más a vélemény, amely miatt kialakult gyakorlat, hogy a munkavállalók, akár gyógyszerek segítségével, de fertőzötten is dolgoznak. Ez a gyakorlat ugyanakkor a munkavállalók számára nem előnyös, hiszen a betegen dolgozó munkavállalók nem tudják kipihenni betegségüket, amely emiatt időben elhúzódhat vagy súlyosabbá válhat, miközben, ha fertőző betegségről van szó, munkatársai is elkaphatják azt. A munkáltató számára szintén hátrányos a beteg munkavállaló foglalkoztatása, hiszen annak teljesítménye nem éri el egészséges társaiét. Olyan helyzetben pedig, mint jelenleg a koronavírus esete, a fertőzés munkahelyre történő „beengedésével” nagy számban eshetnek ki a munkából a munkavállalók a megbetegedések miatt.
A munkára képes, azaz egészséges és kipihent, tudatmódosító vagy bódító szerek hatása alatt nem álló állapot nemcsak a munkahelyen való megjelenéskor követelmény, hanem a munkanap folyamán mindvégig: így tehát, ha a munkavállaló a munka megkezdésekor még jól érezte magát, ám napközben észleli magán betegség tüneteit, munkavégzésre vonatkozó kötelezettségét nem tudja tovább teljesíteni. A betegség tüneteinek gyógyszerrel való elnyomása (például lázcsillapítás) a betegségen magán nem változtat, bár javíthat a közérzeten, a munkára képes állapotot a legtöbb esetben nem teremti meg, sőt, ilyenkor a gyógyszer esetleges mellékhatásaival is számolni kell, amelyek szintén befolyásolhatják a munkavégzést.
A munkavállalónak betegség esetén a munkahelyen való megjelenésre, rendelkezésre állásra és munkavégzésre vonatkozó kötelezettségét nem kell teljesítenie, ehelyett keresőképtelenségét kell orvos által igazolnia, hiszen keresőképtelenségének időtartamára mentesül ezen kötelezettségek alól [Mt. 55. § (1) bekezdés a) pont]. A kötelezettségek nemteljesítése ezekben az esetekben nem járhat szankcióval, az ilyen intézkedés az egyenlő bánásmód megsértését eredményezné [az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 8. § h) pont].
A betegség miatti keresőképtelenség időtartamára a munkavállalónak évente tizenöt munkanap betegszabadság jár [Mt. 126. § (1) bekezdés], amely során távolléti díja hetven százalékának megfelelő összegre válik jogosulttá [Mt. 146. § (5) bekezdés], ezt követően táppénzt vehet igénybe [a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 43. § (1) bekezdés, 44. § a) pont].
Amennyiben a munkavállaló mégis betegen jelenik meg munkahelyén, a munkáltató jogszerűen tagadhatja meg a munkavállaló foglalkoztatását és irányíthatja orvoshoz, hiszen a munkavállaló egyébként sem tudná kötelezettségeit teljesíteni. A bírói gyakorlat alapján, a munkáltató jogosult és köteles is ellenőrizni, hogy a munkavállaló munkára képes állapotban van-e (MK 122. szám). Annak eldöntése ugyanakkor, hogy a munkavállaló valóban beteg-e, nem a munkáltató feladata. Ha a munkavállaló maga hangoztatja, hogy rosszul érzi magát, betegségre utaló tünetei vannak, vagy ha ezek a tünetek a munkáltató számára is észrevehetőek (például a munkavállaló erőteljesen köhög), az orvoshoz való irányítás jogszerű, ám a munkáltató nem végezhet egészségügyi vizsgálatokat annak érdekében, hogy kiszűrje a betegen munkába érkező, de tünetmentesnek látszó munkavállalókat. Helytelen az a koronavírus okán elterjedt gyakorlat, amely alapján a munkáltatók a munkahelyre való belépésükkor lázmérővel mérik meg a munkavállalók testhőmérsékletét a betegség felfedése érdekében [Tájékoztató a koronavírus járvánnyal kapcsolatos adatkezelésről, 3. o.]. A testhőmérséklet ugyanis egészségügyi, azaz különleges adatnak minősül [az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 3. § 3. pont], amelynek kezelésére (így begyűjtésére is) önmagában a munkáltatói minőség nem ad jogalapot.
A munkáltató ehelyett tájékoztatással érheti el, hogy a munkavállalók csak egészségesen jelenjenek meg munkahelyükön: érdemes információt nyújtani a koronavírusról, annak terjedéséről, megelőzéséről, tüneteiről, hogy a munkavállalók felismerhessék magukon a betegség jeleit. Különösen az eddig hibás gyakorlatot fenntartó, és a betegen történő munkavégzést is elváró munkáltatók esetében szükséges lehet továbbá az arról való tájékoztatás, hogy a munkára képes állapot hiányában, azaz betegen való munkavégzés kötelezettségszegő magatartás, míg a munkából való távolmaradás, annak orvosi igazolása esetén jogszerű, és semmilyen hátrányos következménye a munkavállalóra nézve nem lehet.
