Bodó Sándor: kettős képet mutat a munkaerőpiac


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az építőiparben nehéz jó munkaerőt találni, míg a turizmus területén, ahol a járvány hatásait még nem tudták kiheverni.

Folyamatosan nőnek a bérek, kétszámjegyű emelés sok helyen kalkulálható a versenyszférában is – hangsúlyozta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden.

A munkaerőpiacon kiszámítható folyamatok zajlanak, a minimálbérhez kapcsolódó egyéb juttatások is emelkednek. Az álláskeresési járadék a minimálbérrel megegyezően 200 ezer forintra nőtt, a nyugdíj előtti segély összege csaknem 20 százalékkal emelkedett és a munkaerőpiaci programok támogatásait is 20 százalékkal emelték. Az államtitkár szerint ez a munkaadók és munkavállalók számára egyformán kedvező, mivel plusz források kerülnek a rendszerbe.

bodó sándor

A foglalkoztatottak számának emelkedése folytatódik – ez jelenleg 4,7 millió -, a regisztrált álláskeresők száma 240 ezer körül alakul.

Az államtitkár minden munkavállalót fontosnak tarta, így a vállalkozások munkaerőtámogatása elnevezésű munkaerőpiaci program most is elérhető, a megemelt összeggel tudják támogatni a programban részt vevőket. A munkaerőpiacon leginkább hátrányban lévőkre terjesztették ki a programot, az alacsony iskolai végzettségűekre, a hosszabb ideje regisztrált álláskeresőkre, és a fiatal szakképzettekre.

Szerinte kettős képet mutat a munkaerőpiac: vannak olyan ágazatok, mint az építőipar, ahol nehéz jó munkaerőt találni. És még mindig van olyan ágazat, például a turizmus, ahol a járvány hatásait még nem tudták kiheverni.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban, 14,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak  3,8 százalékos növekedése mellett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. március 26.

Búcsúpénzek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy a felek egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.