Bőven akad akadály még a nők foglalkoztatása előtt az IT szektorban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az infokommunikációs-távközlési (IKT) szektor vállalatai szívesen foglalkoztatnának jóval több női digitális szakembert, ehhez azonban a nők szerint a sztereotípiák lebontására, családbarát munkahelyekre és rugalmas munkaidőre lenne szükség – derül ki az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) legfrissebb Femintech 2022 kutatásából.

A női jelölteket leginkább nagyvállalatok és a nemzetközi hátterű cégek hiányolják. A felmérésben 31 százalékuk gondolta úgy, hogy magasabb számban lenne szükség a női kompetenciákra a nagyvállalati szervezeti kultúrában. A felmérésről kiadott közlemény idézi az Európai Unió 2020-as adatait, amely szerint 8,4 millió szakember dolgozott az IKT iparágban, de csak 18,5 százalékuk nő. Magyarországon ez az arány mindössze 12,3 százalék volt ekkor. Megjegyzik: a pandémia némileg változtatott az IKT szektor foglalkoztatási stratégiáján a home office és a távmunka bevezetésével, amellyel a dolgozó nők kevésbé voltak kitettek az elbocsátásnak. A hibrid foglalkoztatás által a szektor egyre nyitottabb a női képességek integrálására – emelték ki.

A megkérdezett munkáltatók többnyire nyitottnak tartják magukat a nők foglalkoztatása iránt, úgy vélik, esélyegyenlőséget biztosítanak az előmenetelben és a bérezésben. A felmérésben elismerték a női munkavállalók fontosságát és előnyeit, valamint kulcsfontosságú szerepét a diverzitás megteremtésében. Azonban míg a vállalatok 85 százalékban teljesen nyitottnak értékelték magukat, addig a női munkavállalók csak 20 százalékban tartják őket annak. Ennek az is oka, hogy másképp értékelik a nyitottság fogalmát a munkáltatók és a munkavállalók – jegyzik meg az elemzők.

A felmérésben a megkérdezett nők 35,4 százaléka azt nyilatkozta, hogy előmenetelét a női IT munkavállalókkal szembeni sztereotípiák akadályozzák, 30 százalékuk szerint akadály lehet a karrierépítésükben a gyermekvállalás. 10,2 százalék gondolja úgy, hogy az IKT vállalatok nem rugalmasak a foglalkoztatásban, 7,4 százalékuk szerint pedig nem családbarátak a munkahelyek. A vizsgálat megállapította, hogy az ágazatban a magasabb jövedelem a fiatalabb (30 év alatti) munkavállalóknak fontosabb motivációs tényező, a folyamatos tanulási és fejlődési lehetőség a 31 és és 41 év közöttieknek, míg a 41 év felettiek esetében az új technológiák megismerése a lényeges szempont.

A felmérés az IVSZ tagvállalatainak és partnereinek közreműködésével valósult meg, a munkáltatói kérdőívet 52 vállalat töltötte ki. A munkavállalói felmérés kérdéseire 285 női munkavállaló válaszolt 2021 tavaszán. A válaszadók átlagéletkora 33 év volt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. június 23.

IBM: segíthet a mesterséges intelligencia növelni a munkahelyi esélyegyenlőséget

Minden igyekezet ellenére a nemek közti egyenlőtlenségek nem csökkentek tovább a munkahelyeken az elmúlt években, hanem egyenesen nőttek – derül ki friss kutatásokból. Ezt a trendet a Covid-19 járvány is felerősítette. Ezt a problémát járják körül, illetve a mesterséges intelligencia (MI) által kínált lehetséges megoldásokról beszélnek a közép-kelet-európai térség magas rangú uniós és kormányzati tisztségviselői, munkaadói az IBM által támogatott Egyenlő esélyek a mesterséges intelligencia korában című online beszélgetésen, olvasható a cég Adó Online-hoz eljuttatott közleményében.
2022. október 31.

A munka és a magánélet közötti egyensúly a szülők és gondozók szemszögéből

A munka és magánélet elhatárolásának kérdése a modern technológia természetessé válásával egyre nehezebb helyzetek elé állítja mind a munkáltatót, mind a munkavállalót – különösen igaz ez járvány idején, amikor azok is otthoni munkavégzésre kényszerültek (és kényszerülnek), akiknél korábban ez a lehetőség fel sem merült, vagy a munkáltató zárkózott el ezen opció elől. Ugyanakkor sokan vannak, akik előtt kapukat nyithat a munkaerőpiacon a rugalmasabb munkavégzés lehetősége, különös tekintettel azokra, akik gyermek(ek)et nevelnek vagy tartósan beteg hozzátartozójukat ápolják.
2022. január 18.

Egyenlő bánásmód követelménye pénzjutalomnál

Bár a munkavállalók többsége evidenciaként kezeli, a jutalom osztása főszabályként nem kötelező, azonban, ha a munkáltató mégis a kifizetés mellett dönt, akkor figyelemmel kell lennie az egyenlő bánásmód követelményére is.