Brexit: az üzleti utak is nehezebbek lettek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az átmeneti időszak lejártával a britek idén már a harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozó szabályok szerint utazhatnak be és vállalhatnak munkát Magyarországon – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda szakértői.

Dr. Óváry-Papp Nóra és dr. Hajduk Gábor, szerint a Brexit okozta nehézségek mellett számos olyan kedvezmény van, amely jelentősen megkönnyíti a hazánkba érkező üzleti utazók helyzetét. Az egyik ilyen kedvezmény a rövid időszakra érkező üzleti látogatókra vonatkozik. Ők bármely 180 napon belül 90 napot tartózkodhatnak Magyarországon előzetes megállapodás, munkavállalási engedély és munkaerőpiaci vizsgálat nélkül, részt vehetnek üzleti találkozókon, megbeszéléseken, és beszerzéseket vagy kereskedelmi ügyleteket is intézhetnek.

Az engedélymentesség feltételei

„A gyakorlatban ez a kedvezmény praktikus lehet például a magyar cég brit állampolgárságú ügyvezetőjének, aki csak alkalmanként utazik be Magyarországra, és engedélymentesen végezheti az itteni tevékenységét – mondta el dr. Óváry-Papp Nóra, a Baker McKenzie munkajogi csoportjának vezető ügyvédje. – Ha tisztában vagyunk azzal, ki jogosult igénybe venni a hasonló kedvezményeket, könnyen elkerülhetjük az esetleges hosszas engedélyezési procedúrát.”

Az üzleti látogató azonban nem vehet részt értékesítésben vagy szolgáltatásnyújtásban a lakosság számára, és nem részesülhet díjazásban ott, ahol ideiglenesen tartózkodik. Emellett nem nyújthat szolgáltatást olyan szerződés keretében sem, amely az ideiglenes tartózkodás helye szerinti fél területén nem letelepedett jogi személy és egy ott tartózkodó fogyasztó között jött létre.

Ugyancsak engedélymentesség vonatkozik a letelepedési céllal érkező üzleti látogatókra. Ebbe a kategóriába csak az a vezető beosztású személy tartozik, aki vállalkozást hoz létre, másra nem terjedhet ki a tevékenysége, és javadalmazást sem kaphat a letelepedés területéről. A vállalaton belül áthelyezett személyek összlétszámára nem vonatkoznak korlátozások, és számukra biztosított a kedvező elbánás elve.

brexit

Azoknak a brit állampolgároknak, akik esetében nem lehet alkalmazni az kedvezményeket, a jövőben a vízummentes időn felüli tartózkodásuk és munkavállalásuk jogcímhez és engedélyhez lesz kötött.

A home office és a határ menti ingázás

A járvány hatására elterjedt otthoni munkavégzés miatt felmerülhet, milyen engedély szükséges akkor, ha a munkavállaló lakhelye nem a munkavégzés helye szerinti államban található. Ilyen lehet például az a Nagy-Britanniában élő brit, aki magyar céggel áll munkaviszonyban, és munkája során alkalmanként Magyarországra kell utaznia. Ő „határ menti ingázónak” minősül, ami ez esetben az Európai Unió határaival szomszédos országokat jelenti.

„A fogalom megtévesztő lehet, hiszen joggal gondolunk a szó hétköznapi értelmében vett mindennapos vagy rendszeres munkavállalási célú határátkelésre – tette hozzá dr. Hajduk Gábor. Ugyanakkor más tagállam gyakorlata alapján – amelyet véleményünk szerint a magyar hatóság is követni fog – a kedvezményekhez egyáltalán nem szükséges, hogy a munkavállaló meghatározott időközönként belépjen Magyarország területére.”

Bár erre az esetre nincs egységes szabályozás, de a tagállamok feltételei kisebb eltérésekkel megegyeznek. Magyarországon a külföldi munkavállalónak a határ menti ingázókra vonatkozó kedvezmény érvényesítéséhez négy dolgot kell igazolnia: egyesült királyságbeli állampolgárságát, azt, hogy 2020. december 31-e előtt Magyarországon munkaviszonnyal rendelkezett, jogállása a kérelmezés időpontjában fennáll és lakóhelye vagy szálláshelye Magyarország területén kívül van.

Ha ezek a feltételek fennállnak, összevont eljárás keretében kérhet munkavállalás célú tartózkodási engedélyt, úgy, hogy nem kell igazolnia lakhatását, megélhetését és egészségügyi biztosítását, illetve a foglalkoztatásához munkavállalási engedély sem szükséges.

(Adó Online)


Kapcsolódó cikkek

2024. december 3.

Egyszerűsödhet az ESG szabályozás

Közzétették az ESG törvény újabb módosításának tervezetét, amely jelentős egyszerűsítéseket ígér a vállalkozások számára a fenntarthatósági célú átvilágítási kötelezettségek teljesítésének területén. A változások – a módosító törvény elfogadása esetén – a kihirdetés után 30 nappal lépnének hatályba, míg a módosult bírságolási rendelkezések csak 2026-tól válnának alkalmazhatóvá. A javaslat által bevezetni kívánt legfőbb változtatásokról a DLA Piper Hungary készített összefoglalót.

2024. december 3.

Prohuman: egyszerre terjed majd az AI és az emberközpontúság a munkahelyeken

Az évtized végéig több mint 85 millió betöltetlen álláshely lesz világszerte, és ezt szinte minden cég megérzi majd. A legnagyobb kihívás tehát nem az, hogy a robotok elveszik az állásunkat, hanem hogy nincs elég elérhető és képzett munkatárs, hogy betöltse azokat – véli Dr. Tóth Ágnes, Prohuman Zrt. vezérigazgatója. Az ország vezető HR-szolgáltatójának első embere szerint az AI szerepe nőni fog, de ez pozitív hatással lesz a munka világára, sőt, gyorsíthatja a HR emberközpontúbbá válását. A legtöbb magyar vállalkozásnak továbbra is a megfelelő munkatársak megtalálása és megőrzése jelenti a legnagyobb kihívást, és bár a konjunktúra és dekonjunktúra hullámai átmenetileg növelhetik vagy csökkenthetik a munkaerő iránti keresletet, ez a kihívás várhatóan hosszú távon is velünk marad. És nem csak Magyarországon – a demográfiai változások miatt világszerte ez lesz a helyzet.