Büntetőeljárást indított a rendőrség a Dunai Vasműben történt súlyos munkahelyi baleset ügyében


Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított büntetőeljárást a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság a kedd reggel a Dunai Vasmű területén történt súlyos munkahelyi baleset ügyében.

Pápai Eszter, a rendőr-főkapitányság kommunikációs referense érdeklődésre azt mondta, hogy a Dunai Vasmű területén történt balesetben egy 43 éves férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett. Jelezte, hogy a rendőrök az eset körülményeinek tisztázásáért folyamatosan hallgatják meg a tanúkat.

A dunaujvaros.com hírportál számolt be elsőként a balesetről kedd este, azt írták, hogy életveszélyes állapotban mentőhelikopter vitte kórházba azt a férfit, aki az egykori acélműhöz tartozó úgynevezett robbantó területén szenvedett balesetet. A honlap információi szerint egy homlokrakodó berendezés vasúti kocsiról levételekor lódult meg a kocsi, rajta két munkással; egyiküknek sikerült oldalra leugrania, ám a másik férfi olyan balszerencsésen próbált hátul leszállni, hogy a két ütköző közé szorult, és azok összenyomták.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Nemcsak IT-feladat a közelgő, nagy SAP-átállás

A következő időszakban azoknak az SAP-rendszert használó nagyvállalatoknak is át kell állniuk a megoldás új, S/4HANA változatára, akik maguktól ezt egyébként nem feltétlenül tennék meg, mert a gyártó 2027-től nem támogatja tovább a korábbi kiadásokat. Az új változat sok esetben azonban egy teljesen más architektúra, az átállás sok tekintetben csaknem olyan, mintha egy teljesen új ERP-rendszert kellene bevezetni. Ez komoly kihívásokat támaszthat a felhasználók felé, egy nem megfelelően vezényelt átállás pedig akár jelentősen visszavetheti a cég eredményességét ‒ figyelmeztet a Helix Consulting vezetője.