Cafeteria: az Erzsébet-utalvány vezet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A különböző cafeteria elemek közül továbbra is az Erzsébet-utalvány a legnépszerűbb, amelyet a SZÉP Kártya és a közlekedési költségtérítés követ – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.


Jelenleg a kkv-k mindössze 43%-a tervez természetbeni juttatást alkalmazni.Az 500 hazai mikro-, kis- és középvállalkozás megkérdezésével végzett negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás eredménye szerint az előző negyedévi mélyponthoz képest lényegében nem változott a cafeteriában gondolkodó vállalkozások aránya.

Jelenleg a kkv-k 43%-a tervez béren kívüli juttatást nyújtani dolgozóinak. A munkáltatók körében továbbra is az Erzsébet-utalvány a legnépszerűbb cafeteria elem, jelenleg a cégvezetők 46%-a tervezi alkalmazni.

Ez jelentős, 15 százalékpontos ugrás az előző negyedévhez képest.

„A kedvezményes adózású béren kívüli juttatási forma növekvő népszerűségéhez feltehetően hozzájárul az év elején bevezetett három új utalványforma, amelyek a cafeteria-rendszerben választható elemként és szociális juttatásként egyaránt alkalmazhatók.

A második helyen a közlekedési költségek térítése és a SZÉP Kártya áll, mindkét juttatási formát közel minden ötödik cég (19%) fogja alkalmazni. Ugyanakkor, míg a SZÉP Kártya népszerűsége folyamatosan növekszik, addig a közlekedési költségtérítés alkalmazása kisebb ingadozások mellett nagyjából stagnál” – részletezte az eredményeket Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

A béren kívüli juttatások alkalmazása a különböző szektorokat tekintve nagyon hasonló képet mutat. A cafeteria elemeket nyújtó kkv-k közül a szolgáltató vállalkozások állnak az élen, mivel az előző negyedévhez képest 8 százalékpontos növekedést követően jelenleg 46%-uk gondolkodik béren kívüli juttatásban.

A mezőgazdasági és kereskedelmi vállalkozások közel azonos arányban (44% és 41%) terveznek béren kívüli juttatást nyújtani dolgozóiknak. Az ipari, építőipari vállalkozásoknál a legrosszabb a helyzet, hiszen mindössze 37%-a kalkulál valamelyik cafeteria elemmel, ami jelentős, 13 százalékpontos csökkenés az előző negyedévhez képest.

Az árbevétel szerinti bontásban továbbra is jól látható az a tendencia, mely szerint a cégméret növekedésével párhuzamosan nő a cafeteriát nyújtó vállalkozások aránya.

Míg a mikrovállalkozások közül csupán minden harmadik cég nyújt béren kívüli juttatást dolgozóinak, addig a kisvállalkozások és a középvállalkozások ennél jóval nagyobb, közel azonos arányban (53% és 55%) építik be bérezési rendszerükbe valamelyik cafeteria elemet.

(forrás: K&H)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

Álláskeresés nyáron? – Itt az idő a nézelődésre!

Bár nem ebben az időszakban a legszélesebb a kínálat a munkáltatói oldalon és lassul a kiválasztás folyamata is, de jellemzően nem húzzák le a rolót a vállalkozások. Igenis van esély álláskeresőként, bár szükség van egy kicsit több türelemre.

2024. július 3.

Profession.hu: beindult az alkalmi munkák szezonja

Beindult az alkalmi munkák szezonja, május második felétől látványosan nőttek az ilyen típusú megbízásokra toborzó álláshirdetések, amelyekben leggyakrabban egyebek mellett felszolgálót, pincért, sofőrt és futárt keresnek – közölte a Profession.hu kedden.

2024. július 3.

Képzési lehetőségekkel lehet megtartani a kifáradt munkavállalókat

A munkavállalók majdnem fele (45%) úgy érzi, hogy az elmúlt évben jelentősen megnőtt a munkaterhelése, kétharmaduk (62%) pedig bizonytalannak érzi helyzetét a munkahelyi változások felgyorsulása miatt. Mindez a készségeik hosszú távú fejlesztésére ösztönzi őket, és 28% akár váltana is munkahelyet egy éven belül – derül ki a PwC Global Workforce Hopes & Fears felméréséből.