Tűzoltók éjszaka – uniós ítélet a különleges munkaszervezésről
Az unió bírósága az éjszakai munkát végzők – feladatuk jellegének megfelelő – jogvédelmi szintjét vette górcső alá egy bolgár, tűzoltók által indított perfolyam nyomán.
Kapcsolódó termékek: Munkajogi kiadványok, HR Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Keddre, november 6-án 15 órára hívták tüntetésre hívják a munkavállalókat a szakszervezetek a béren kívüli juttatások adózási szabályainak megváltoztatása ellen.
A szakszervezetek felhívásukban hangsúlyozzák, már 2018 júniusa óta tiltakoznak a béren kívüli juttatások adózási szabályainak megváltozása ellen – olvasható a Liga honlapján.
A kormányzat eddig nem vette figyelembe ezen állásfoglalásban foglaltakat annak ellenére, hogy a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium is jelezte a béren kívüli juttatások adózásának változásával kapcsolatos fenntartásait. Folyamatosan tárgyalásokkal kecsegtet a kormányzat, érdemi előrelépés azonban nem történt. Tiltakozásként aláírásgyűjtési akciót indítottunk, már több ezren fejezték ki a változással kapcsolatos elégedetlenségüket az akcióban történő részvétellel.
Most a szakszervezetek felhívják a munkavállalókat, hogy a tüntetésen fejezzék ki elégedetlenségünket az adóemelés és jogaik megnyirbálása ellen, valamint az érdemi szociális párbeszéd hiánya miatt.
A tüntetés időpontjai és helyszínei:
A résztvevők 14.30-tól gyülekeznek a Bankcenter előtti parkos részen, a Magyar Nemzeti Bank előtt (Budapest Szabadság tér 9, 1054)
15.00 órakor veszi kezdetét a rendezvény a szervező és érdekvédelmi szervezetek beszédeivel.
15.30-tól gépkocsik vezetésével menet a következő útvonalon:
Sas utca – Arany J. utca – Bajcsy-Zsilinszky út – Alkotmány utcán keresztül az Alkotmány utca Kossuth téri végéig
Az Alkotmány utca Kossuth tér felőli végére kb. 16.15-kor érkeznek a tiltakozók, az érdekvédelmi szervezeteket képviselők beszédeit követően zárul a demonstráció, várhatóan 17.00-kor.
Az unió bírósága az éjszakai munkát végzők – feladatuk jellegének megfelelő – jogvédelmi szintjét vette górcső alá egy bolgár, tűzoltók által indított perfolyam nyomán.
Azokhoz a munkáltatókhoz térnek vissza motiváltan, felkészülten a munkavállalók a szülés utáni szabadságról, amelyek támogatták a távozás folyamatát, és a szabadság idején is tartották a kapcsolatot a dolgozóikkal – derül ki a Profession.hu felméréséből.
Nem kétséges, hogy a munkavállaló azáltal, hogy munkát végez, a munkáltató jogos gazdasági érdekeit szolgálja. A munkáltató jogos gazdasági érdekeinek védelme ugyanakkor nem merül ki ennyiben, hanem éppen, hogy arról szól, hogy a munkavállalónak bizonyos magatartásoktól tartózkodnia kell. Az alábbiakban az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat ismertetjük.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!