Dolgozhatok-e napi 12 óránál többet?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A munkaidő mértékére vonatkozó szabályok a munkavállaló védelmére hivatottak. De mi van, ha ezek szűk korlátnak bizonyulnak? Ha éppen a munkavállaló maga szeretne többet dolgozni?

A Munka Törvénykönyve szerint a munkavállaló beosztás szerinti napi munkaideje és a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő együttesen nem haladhatja meg a napi tizenkét órát. A munkavállaló heti munkaideje (beosztás szerinti és rendkívüli együtt) legfeljebb negyvennyolc óra lehet, amelyet munkaidőkeret esetén átlagban kell figyelembe venni. (Hosszabb teljes munkaidő esetén a két korlát: napi 24 és heti 72 óra). A rendkívüli munkaidő évente összesen 250 óra lehet, amely kollektív szerződéssel legfeljebb 300 órára emelhető. 

E korlátokat a törvény elsősorban a munkavállaló egészségének és biztonságának védelme érdekében, illetve a munkavállaló magánszférájának biztosítására írja elő. Olykor azonban adódnak esetek, amikor éppen a munkavállaló az, aki szeretné ezeket a korlátokat túllépni. Például, a távolról bejáró munkavállaló egy munkanap inkább 14 órát teljesítene, cserébe kéthetente csak kilenc napot járna dolgozni. Egy másik munkavállaló több gyermeket nevel, és a többlet jövedelemért szívesen vállalna túlórákat a törvényi korláton felül is. Egy magasan képzett fiatal informatikus imádja a munkája jelentette kihívásokat, egy-egy problémát még hétvégére sem tud elengedni, és lelkesen teljesít heti 50-60 munkaórát is. Mi a teendő ezekben az esetekben?

Hangsúlyozni kell, hogy a munkajogi szabályok betartása, betartatása a munkáltató felelőssége. Ezért ha a munkavállaló többet dolgozik, mint a törvény szerint lehetne, azért a munkáltatót marasztalja el a munkaügyi hatóság, az pedig nem mentesíti a felelősség alól, hogy erre a munkavállaló kérésére került sor. Ráadásul, ha a munkavállaló a kifáradásból eredően megbetegszik, vagy baleset éri, esetleg hibázik munka közben, a felelősség a munkáltatót terheli. Az előrelátó munkáltató tehát elutasítja a munkavállaló ilyen igényét. Mielőtt elhamarkodottan kőkorszakinak, vagy a munkavállalók felett feleslegesen gyámkodónak minősítenénk ezt a jogi helyzetet, fontoljuk meg az alábbiakat.

Egyrészt, mint már említettem, e korlátok indoka alapvetően munkavédelmi. Abból a tapasztalatból indul ki, hogy ha a munkaidő mértéke átlép egy bizonyos korlátot, az káros lesz a munkavállaló egészségére. Annál nagyobb a kockázat, minél több óráról és minél hosszabb ideig fennálló „túlteljesítésről” beszélünk. Másfelől, a munkára fordított többlet órákat az élet más területéről, elsősorban a magánélettől kell elvonni. Egyénenként más és más, hogy mi az egészséges arány a munkára és a magánéletre fordított időnél, ám a szélsőségek bizonyosan károsak. A munkavállaló ideig-óráig értékelheti saját helyzetét úgy, hogy bevállalja ezeket a kockázatokat, vagy saját teljesítőképességében bízva nem is számol ezekkel. Hosszabb távon azonban nem hiszem, hogy bárki vitatná a szabályozás által védeni hivatott értékek jelentőségét. Talán kevésbé fennkölt, de a munkaidő korlátok célja egyben kereskedelmi is: azt biztosítja, hogy legyen ideje a munkavállalónak fogyasztóvá válni, és elkölteni a keresményét.

Navigátor Adózás modul
Az Art. Navigátor és az Áfa Navigátor csomagban, 10% kedvezménnyel. A navigátorok a jogi eljárásokat a kezdeményezéstől a lezárásig folyamatábrákkal követik végig, a kapcsolódó anyagok (jogszabályok, Nav-állásfoglalások, nyomtatványok) egy kattintással elérhetőek. Megrendelés >>

Másrészt, a törvény csak az egy munkaviszonyon belül teljesíthető munkaidő mértékét korlátozza. Annak tehát nincs akadálya, hogy a munkavállaló további munkavégzésre irányuló jogviszonyt létesítsen, ha a törvényi keretek között nem tudja kielégíteni kreativitását, munkakedvét. Nem tiltja a törvény, hogy valaki a napi nyolc órás főállása mellett – ha van még energiája, vagy egyszerűen csak több pénzre van szüksége – további munkát vállaljon, vállalkozni kezdjen stb. Szó sincs arról, hogy a törvény tétlenségre kárhoztatná a munkavállalót, akit fűt a tenni akarás. 

Furcsának tűnhet, hogy ha a több foglalkoztató felé teljesített munkaidőre nem vonatkoznak a korlátozások, akkor egy munkaviszonyon belül mégis miért olyan szigorúak? Napi tizenkét óránál többet egy munkáltató részére nem lehet dolgozni, de azt semmi nem akadályozza, hogy a munkavállaló napi kétszer nyolc órában dolgozzon, két cégnek. Mi ennek az értelme?

A logika alapvetően az, hogy több jogviszony esetén a munkavállaló kiszolgáltatottsága kisebb. A több párhuzamos jogviszony önmagában azt feltételezi, hogy a munkavállaló saját akaratából vállalt további munkát. Ezzel szemben egy jogviszonyon belül a munkaidő bővítése a legtöbb esetben a munkáltató utasítására történik, vagy legalábbis kétséges a munkavállaló „érdekazonossága”.
 
Emellett, ha a munkavállaló azért dolgozik napi tizenkét órát, mert a főállása mellett egy napi négy órás részmunkaidős állást is vállalt, rugalmasabban kezelheti a munkaidejét, mintha egy jogviszonyon belül kellene napi tizenkét órát teljesítenie. A két jogviszony külön is felmondható, ha a terhelést már túl nagynak érezné, a szabadság egymástól függetlenül, eltérő időpontban is igénybe vehető a két állásban, vagy elképzelhető, hogy míg az egyik munkakörében keresőképtelen, addig a másikban tud dolgozni. Az egy jogviszonyon belül teljesítendő munkaidő esetén ilyen megbontásra nincs lehetőség. A gazdasági kockázatok is csökkennek, ha a munkavállaló két különböző munkáltatótól kap díjazást.

---