Tűzoltók éjszaka – uniós ítélet a különleges munkaszervezésről
Az unió bírósága az éjszakai munkát végzők – feladatuk jellegének megfelelő – jogvédelmi szintjét vette górcső alá egy bolgár, tűzoltók által indított perfolyam nyomán.
Kapcsolódó termékek: Munkajogi kiadványok, HR Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Németországban számos szolgáltatás jelentős mértékben drágult az általánosan kötelező minimálbér bevezetésének hatására.
Az óránkénti bruttó 8,5 eurós minimálbér január 1-jei bevezetése az utóbbi húsz év átlagát kétszeresen vagy még nagyobb mértékben meghaladó áremelkedéshez vezetett azokban az ágazatokban, amelyekben a minimálbér miatt emelni kellett a fizetéseket – mutatta ki a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) adatai alapján végzett számításokkal.
A legnagyobb mértékben a személytaxi-szolgáltatás drágult. A taxisok árai januárban az üzemanyagár-csökkenés ellenére 7,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, holott az 1992 óta eltelt időszakban rendre 0,4 százalék körüli volt a drágulás az év első hónapjában.
A kereskedelmi szálláshelyeken az egy évvel korábbihoz képest 3,3 százalékkal kellett többet fizetni az egységesen kötelező minimálbér alkalmazásának első hónapjában, és a vendéglátásban is jelentős a drágulás, egy korsó sör 2,4 százalékkal került többe januárban, mint 2014 első hónapjában, pedig a gazdaság egészét tekintve a fogyasztói árak 0,4 százalékkal csökkentek.
Munkajogi kérdés-válasz szolgáltatás |
---|
Használja kérdés-válasz szolgáltatásunkat és kérdezzen szakértőinktől, akik egyénre szabott segítséget nyújtanak az Ön számára 5 munkanapon belül. |
A taxisok, szállodai alkalmazottak, pincérek és vendéglőkben dolgozó más munkavállalók mellett egy sor további szakma művelői is 8,5 eurónál alacsonyabb órabérért dolgoztak korábban. Például a fodrászok, a pékek és a kozmetikusok, a mosodák és bértisztító vállalkozások alkalmazottai, és a háztartási takarító és kisegítő munkát végző munkavállalók.
Az új szabály miatt ezeken a területeken januárban az utóbbi húsz év átlagának dupláját kitevő áremelkedés ment végbe januárban a FAZ hétfői számában megjelent összeállítás szerint.
A munkaadók gyakran panaszkodnak arra, hogy az egységes minimálbér bevezetése növeli a bürokráciát. Az országos munkaügyi hivatal (BA) vezetője szerint ez elkerülhetetlen. „A bürokrácia a jogállamiságot is jelenti, erről nem szabad megfeledkezni” – mondta Frank-Jürgen Weise. A BA elnöke hozzátette, hogy egyelőre nem tapasztalni nagyobb elbocsátási hullámot a minimálbér miatt.
Ugyanakkor – jegyezték meg a FAZ összeállításában – szakértők szerint elsősorban nem leépítésektől kell tartani, hanem attól, hogy a munkaadók kevesebb új állást hoznak létre.
(Forrás: MTI)
Az unió bírósága az éjszakai munkát végzők – feladatuk jellegének megfelelő – jogvédelmi szintjét vette górcső alá egy bolgár, tűzoltók által indított perfolyam nyomán.
Azokhoz a munkáltatókhoz térnek vissza motiváltan, felkészülten a munkavállalók a szülés utáni szabadságról, amelyek támogatták a távozás folyamatát, és a szabadság idején is tartották a kapcsolatot a dolgozóikkal – derül ki a Profession.hu felméréséből.
Nem kétséges, hogy a munkavállaló azáltal, hogy munkát végez, a munkáltató jogos gazdasági érdekeit szolgálja. A munkáltató jogos gazdasági érdekeinek védelme ugyanakkor nem merül ki ennyiben, hanem éppen, hogy arról szól, hogy a munkavállalónak bizonyos magatartásoktól tartózkodnia kell. Az alábbiakban az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat ismertetjük.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!