Egészséges munkahelyeknek szóló pályázatot hirdet a PM


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Helyes gyakorlat díj címmel, a veszélyes anyagok helyes munkahelyi kezelésére, követendő, jó és saját megoldásokkal rendelkező cégek számára hirdet pályázatot a Pénzügyminisztérium és az Európai Unió Munkavédelmi Ügynöksége (EU-OSHA) – mondta a Pénzügyminisztérium (PM) munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán.

Marczinkó Zoltán hozzátette: a pályázatra december 15-ig két kategóriában – a 100-nál kevesebb dolgozót, illetve a 100-nál többet foglalkoztató – vállalkozások pályázhatnak.

Elmondta: a nyertes az Európai Unió Munkavédelmi Ügynökségének közelgő konferenciáján mutathatja be pályázatát. A pályázat célja, hogy a vállalkozók olyan fenntartható, egyszerű, átlátható és mintaként szolgáló gyakorlatokat osszanak meg, amelyek bármelyik cégnél könnyen bevezethetők – fűzte hozzá.

Kiemelte: a minisztérium arra kéri az egészségügyi kockázattal járó munkákat végeztető cégeket, hogy tartsák be a 2017-ben megújított munkavédelmi szabályokat.

A helyettes államtitkár rámutatott: a káros munkahelyi környezet szinte mindenkit érint, azonban a faiparban, a fém- és műanyagfeldolgozásban, illetve a vegyiparban dolgozók fokozott veszélynek vannak kitéve.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 13.

A munkáltatók 37 százaléka tervez létszámbővítést a harmadik negyedévben a Manpower feljegyzése szerint

A magyarországi munkáltatók 37 százaléka tervezi bővíteni munkaerőkeretét a harmadik negyedévben, az előző negyedévben mért 31 százalék után, a leépítést tervező cégek aránya ugyanebben az időszakban 23 százalékra emelkedett 22 százalékról – derül ki a Manpower Magyarország csütörtökön közzétett negyedéves munkaerőpiaci előrejelzéséből.