Egységes bérajánlást kérnek a szakszervezetek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A köztulajdonban álló munkáltatókra vonatkozó általános bérajánlást várnak a szakszervezetek a kormánytól – mondta Doszpolyné Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek (Liga) elnöke kedden sajtótájékoztatón Budapesten. 


Hozzátette, hogy például a vasút, az energiaszektor és a közszféra egyes területein még zajlanak a helyi bértárgyalások, amelyeket az egységes vagy ágazatokra lebontott kormány által kiadott bérajánlás jelentősen megkönnyítene.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a szakszervezeti konföderációk előtt álló idei feladatok közé sorolta a sztrájk jog, a munka törvénykönyve és a korkedvezményes nyugdíj ügyének a rendezését a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) keretein belül. Felidézte, hogy tavaly a VKF munkatervében már megállapodtak arról, hogy ezekről is tárgyalnak majd, ez azonban elmaradt. Ezért az egyeztetések mielőbbi folytatása érdekében még a napokban levélben fordul majd Cseresnyés Péterhez, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkárához – fűzte hozzá.

A szakszervezeti vezető szerint a robotizáció és a digitalizáció munkaerőpiacra gyakorolt hatásaival is érdemes lenne foglalkozniuk a szakszervezeteknek az idén. 

 

Kordás László szólt arról is, hogy véleménye szerint jövőbeni szociális katasztrófához vezethet, ha a nyugdíjak emelése csak 1-2 százalékos szinten marad, miközben a reálbérek növekedése továbbra is 6-7 százalék között mozog. Úgy vélte, a  kialakult helyzetre megoldást jelentene a MASZSZ által javasolt 80 ezer forintos alapnyugdíj bevezetése. Hozzátette, hogy erről  társadalmi vitát kell folytatni. 

A sajtótájékoztatón Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezetének (KOSZ) elnöke bejelentette: a munkavállalói érdekek hatékonyabb képviselete érdekében megalapította a jogilag egyesületi formában működő Magyar Munkavállalókért Mozgalmat. A szervezetet – amelyet a bíróság 2016 decemberében jegyzett be – magánemberként hozta létre, és jelenleg csak néhány tagja van – közölte a KOSZ elnöke.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Távmunka és költségtérítése szabályai 2024-ben

A munkáltató alapvető kötelezettsége, hogy a munkavállalók részére a munkaviszony teljesítésével összefüggésben felmerült költségeket megtérítsék. Ez az állítás a távmunkában dolgozók esetében is igaz, a hatályos jogszabályi környezet pedig adómentes juttatási lehetőséget is biztosít az ilyen munkavállalók számára.

2024. május 27.

Felforgatja a munkaerőpiacot a mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia (MI) által érintett ágazatokban ugrásszerűen nőtt a termelékenység, az MI-t használó állások egyre nagyobb számban jelennek meg és akár 25%-os bérprémiumot kínálnak – derül ki a PwC Global AI Jobs Barometer felméréséből, mely 15 ország több mint félmilliárd álláshirdetését elemezte.