Elindult Az Év Felelős Foglalkoztatója pályázat


Idén nyolcadik alkalommal hirdeti meg évek óta nagy sikerű „Az év felelős foglalkoztatója” díj pályázatát az OFA Nonprofit Kft. – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) hétfőn közleményében.

Kiemelték, hogy a háborús időkben is kiemelten fontos a családok, a munkahelyek védelme, a munkáltatók folyamatos fejlődésének biztosítása. Ezt a minisztérium szerint szemléletváltással, új eszközök alkalmazásával lehetséges elősegíteni, így lehetnek képesek hatékonyan és eredményesen reagálni a változó munkavállalói igényekre.

Hozzátették: a díjra idén öt kategóriában pályázhatnak a felelős foglalkoztatás terén legjobban teljesítő kisvállalkozások, középvállalkozások, nagyvállalatok és egyéb gazdálkodó szervezetek, amelyek olyan tevékenységük vagy jó gyakorlatuk bemutatásával indulhatnak, amelyek felelős foglalkoztatási célt valósítanak meg. Például érdemben tesznek a munka és magánélet egyensúlyáért, a közösségépítésért, a társadalmi felelősségvállalásért.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara idén is különdíjban részesíti a képzés, szakképzés területén leginkább kiemelkedő pályázatot. Második alkalommal van lehetősége LOW -Budget különdíjra pályázni azoknak a cégeknek, amelyek alacsony költségvetésből valósítottak meg innovatív, felelős foglalkoztatói jó gyakorlatokat. Idén is lehetőség van a FiatalokÉRT különdíjra pályáznia, azoknak a cégeknek, akik aktívan tesznek a fiatal, 30 év alatti munkavállalók foglalkoztatásának javításáért, megtartásáért.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 2023-ban a A Főváros Felelős Foglalkoztatója különdíjat ajánlja fel a legjobb, budapesti székhellyel rendelkező pályázónak.

Az Év Felelős Foglalkoztatója 2023 pályázaton részt vett szervezetek, valamint a jó eredményt elért pályázók továbbá többletpontot kaphatnak az OFA Nonprofit Kft., 2023. szeptemberétől 2024. év végéig meghirdetett pályázatain. A pályázati beadási határideje 2023. augusztus 15. a részletes információk az OFA Nonprofit Kft. honlapján találhatók – olvasható a GFM közleményében.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Az adományozásban rejlő lehetőség

„Nem kell szentnek lenni ahhoz, hogy segíteni tudjunk. Ha keresünk, ha nyitott szemmel járunk, akkor rájövünk, hogy rengeteg lehetőség van, és rengeteg jó ügy, ami mellé be lehet állni” – fogalmaz Forgács-Fábián Sára, az Amigos a gyerekekért mozgalom alapítója a FoxPost videóriportjában. Szavai tökéletesen kifejezik a vállalat társadalmi felelősségvállalásának lényegét.

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.

2024. május 9.

Veszélyben a kulcsfontosságú nyersanyagok

A nulla nettó kibocsátású energiára való átálláshoz nélkülözhetetlen kritikus ásványok több mint 70%-át veszélyezteti az éghajlatváltozás – áll a PwC kilenc fontos nyersanyagot vizsgáló, éghajlati kockázatokról szóló jelentésében.