Elkezdődött a jövő évi bértárgyalás a Tescónál


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A vállalat és a szakszervezetek közötti tárgyalások a tervek szerint december elejéig lezárulnak. 


A Tesco és a vállalatnál működő szakszervezetek, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) megkezdték a jövő évi béremelésről szóló tárgyalásokat – olvasható a vállalat és a munkavállalói érdekképviseletek közös közleményében, amit csütörtökön juttattak el az MTI-nek.

Kiemelték: a felek egyetértettek abban, hogy az egyeztetéseken a Tesco munkavállalóinak érdekeit és az áruházlánc hosszú távú, sikeres magyarországi működését tartják szem előtt. 

 

Az egyeztetések várhatóan december elejéig lezárulnak. 

A Tesco és a szakszervezetek abban is megállapodtak, hogy csak a tárgyalások lezárását követően adnak tájékoztatást, részinformációkat a nyilvánossággal nem osztanak meg.

Karsai Zoltán, a KASZ újonnan megválasztott elnöke az MTI érdeklődésére közölte, hogy a bértárgyalások november 17-én, pénteken folytatódnak majd.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 30.

A tavalyi év végéhez képest jobban aggódnak a munkahelyükért a magyar munkavállalók

Előző évhez képest minimálisan ugyan, de kissé visszaesett a magyar munkavállalók optimista percepciója az aktuális munkahelyük fennmaradásával kapcsolatban, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából. Az első negyedévben végzett felmérésből az is kiderül, hogy egy év alatt érzékelhetően lecsökkent az az időtáv, amelyet a megkérdezettek szerint a háztartásuk át tudna vészelni egy esetleges állásvesztés esetén.