Érdemben emelné a minimálbért a Liga


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Liga Szakszervezet a ciklus végéig egy szintre hozná a minimálbért és a létminimumot. Ezen túl érdemeben átírnák a Munka törvénykönyvét és a sztrájktörvényt, valamint a korhatár előtti ellátások rendszerét. Az érdekképviselet mindezekről tárgyalna a kormánnyal.


A Liga javaslatait levélben már megküldte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek.

Az érdekképviselet közleményében azt írta: szükségesnek tartja a minimálbér nettó összegének felzárkóztatását a mindenkori létminimum összegéhez, a lehető leghamarabb, de legkésőbb – többlépcsős rendszerben – a jelenlegi kormányzati ciklus végéig.

A korhatár előtti ellátások rendszeréről a Liga komplex javaslatot készített elő, és juttatott el a miniszterhez; e szerint bizonyos korhatár előtti ellátások fenntartása társadalompolitikailag indokolt: például az öregségi nyugdíjkorhatárt megelőző 5 éven belül felmondott munkaviszony esetén az egykori alkalmazottak, korukra tekintettel, feltehetően kiszorulnának a munkaerőpiacról, így biztosítani kell, hogy korábbi időpontban mehessenek nyugdíjba.

Az érdekképviselet szerint a fegyveres és rendvédelmi dolgozók szintén speciális csoportba sorolhatók, mivel jelentős fizikai és pszichikai megterhelés mellett, szoros függelmi viszonyban, állampolgári jogaikban is korlátozva végzik munkájukat, így a hatékony munkavégzés ideje lerövidül, tehát a helyzetet egyrészt életpálya-modellek kialakítása során kell kezelni, másrészt a nyugdíjkorhatár előtt igénybe vehető szolgálati ellátások új formáit kell kialakítani – vélekedik a képviselet.

A Varga Mihálynak küldött levélben a Liga olyan pontokban javasolja az Mt. módosítását, melyeket kulcsfontosságúaknak tart az egyéni, illetve a kollektív jogok szempontjából. A törvény több ponton sérti a munkavállalók jogait, sok esetben jelentős keresetcsökkenéssel jár, és ellehetetleníti a szakszervezetek érdemi tevékenységét, működését – véli a Liga.

A sztrájk új szabályozásának tapasztalatai alapján a Liga Szakszervezetek szerint a közszolgáltatást végző munkavállalók gyakorlatilag nem tudják jogszerűen gyakorolni ezt az alapvető jogukat, így szükségszerű a változtatás.

Az érdekképviselet a társadalmi párbeszédet továbbfejlesztené, a most működő szektoriális érdekegyeztető fórumok mellett egy olyan átfogó, a munka világának teljességét felölelő fórum létrehozását javasolja, ahol a munka világának szereplői érdemi konzultációt tudnának folytatni a kormánnyal az őket érintő kérdésekről. A fórum segítségével országos szinten gyakorolhatók a munkaügyi kapcsolatok, lehetőség van véleménynyilvánításra, konzultációra, illetve megállapodás-kötésre munkát érintő kérdésekben.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 24.

Inkubációs támogatást kapnak a Szakma Sztár Fesztivál budapesti dobogósai

Kiemelkedően szerepeltek a budapesti szakmát tanuló fiatalok az országos szakmai versenyek döntőjén, a Szakma Sztár Fesztiválon. A budapesti szakképző iskolák végzősei 35 érmet szereztek 27 szakmában. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tegnap nagyszabású ünnepségen vállalkozásindítási inkubációs támogatással és nagyértékű vásárlási utalvánnyal jutalmazta a budapesti dobogósokat, illetve felkészítő tanáraikat.

2024. május 24.

KSH: nőtt a foglalkoztatottak száma

Áprilisban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 39 ezer fővel, 4 millió 749 ezer főre nőtt. A munkanélküliek száma 217 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).