Fizetésemelést kapnak a rendőrök


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Júliustól a fegyveres és rendvédelmi dolgozók illetménye átlagosan 30 százalékkal emelkedik.


Jövőre 44 milliárd forintot biztosít a kormány a fegyveres és rendvédelmi dolgozók életpályamodelljének bevezetésére – mondta Orbán Viktor a Készenléti Rendőrség budapesti alakulóterén, ahol 385 új rendőrautót adott át a szervezetnek.

A kormányfő szerint a kabinet által biztosított forrásból jövő júliustól a fegyveres és rendvédelmi dolgozók illetménye átlagosan 30 százalékkal fog emelkedni. Külön megemlítette, hogy az érintettek otthonteremtését is támogatja az életpályamodell.

Orbán Viktor hangsúlyozta: folyamatosan javul a nyomozások eredményessége, kevesebb a bűncselekmény, ami szinte csoda ahhoz képest, hogy a rendőrök anyagi megbecsültsége „időtlen idők óta nem javult”. Hozzátette: ma már természetes számunkra, hogy biztonságban élhetünk, s úgy vélte: természetes az is, hogy mindezt a rendőrség a láthatatlan, mégis hatékony fegyverével, a tekintélyével éri el.

Felejtse el a Jogtár Csütörtököt!

Az új Jogtár egyes előfizetési konstrukciói
mellé most táblagépet adunk!

További részletekért kattintson »

A kormányfő felsorolta: 3500 fővel megerősítették a rendőrséget, új pótlékot vezettek be a tiszthelyetteseknek, a rendőrök új ruhákat kaptak, a kedden átadott gépkocsikkal együtt pedig több mint 4600 új autóval bővült a rendőrség járműállománya.

Az ünnepségen 385 új szolgálati gépjárművet adtak át: terepjáró képességű mikrobuszokat, járőr- és bűnügyi személyautókat. A rendőrség megrendelésére gyártott Skoda, Mercedes és Audi típusú szolgálati gépkocsik a 2014-ben indult program első ütemeként, a központi költségvetés finanszírozásával, illetve az Európai Unió Külső Határok Alap támogatásával valósult meg.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 30.

A tavalyi év végéhez képest jobban aggódnak a munkahelyükért a magyar munkavállalók

Előző évhez képest minimálisan ugyan, de kissé visszaesett a magyar munkavállalók optimista percepciója az aktuális munkahelyük fennmaradásával kapcsolatban, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából. Az első negyedévben végzett felmérésből az is kiderül, hogy egy év alatt érzékelhetően lecsökkent az az időtáv, amelyet a megkérdezettek szerint a háztartásuk át tudna vészelni egy esetleges állásvesztés esetén.