Folytatódik az az utasellátó-sztrájk


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A VDSzSz Szolidaritás Utasellátó Alapszervezete hétfő éjfélig meghosszabbította a munkabeszüntetést, mert eredménytelenül zárult a kollektív munkaügyi vita csütörtöki fordulója is.


A MÁV csütörtökön azt közölte, hogy nem okoz nagyobb fennakadást az Utasellátónál szervezett sztrájk, a járatok többsége a tervezett kocsiösszeállítás szerint elindult. Kedden nyolc, szerdán öt, csütörtökön délutánig két munkavállaló nem vette fel a munkát – közölte.

A szakszervezet erre úgy reagált, hogy a vasúttársaság valótlanságot állít, durván alábecsüli a sztrájkban résztvevők létszámát. Különben semmi szükség nem lett volna arra, hogy például „a vasutas nyugdíjasok szorult élethelyzetét kihasználva a munkáltató sztrájktörésre kényszerítse őket”.

[htmlbox mt_kommentar]

Megismételték: „a MÁV-Start vezetése továbbra is adós maradt a válasszal, miként lehetséges, hogy a 2012 végén még közel 5 milliárd forint eredményt termelő nemzetközi személyszállítási tevékenysége pár év alatt veszteségessé vált – ennek mértéke 2016-ra már elérte a 690 millió forintot. Erre hivatkozva kívánja a munkáltató jelentősen csökkenteni a járatokban közlekedő étkező- és hálókocsik számát, az ezzel járó létszámleépítés pedig több százak munkahelyét veszélyezteti” – írták a legutóbbi közleményükben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

Munkajogi kisokos a túlóra szabályairól

Alighanem mindenki számára ismerősen cseng az a kifejezés, hogy túlóra. Ez nem meglepő, hiszen a legtöbb munkahelyen előfordul, hogy tovább bent kell maradni, vagy végül akkor is be kell menni dolgozni, amikor eredetileg pihenőidő telt volna. Gyakorisága ellenére a túlmunka, vagyis a rendkívüli munkavégzés elrendelésének, díjazásának szabályaival sokszor mégis kevésbé vannak tisztában – nemcsak a munkáltatók, sokszor maguk a munkavállalók is. Az alábbiakban ezért összeszedjük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.