Gyakorlati kérdések a napi pihenőidőről
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A napi munkaidő teljesítése után a munkavállalót a törvényben meghatározott, egybefüggő pihenőidő illeti meg. Számos eset előfordulhat azonban, amikor az eredetileg pihenésre szánt idő alatt is munkát kell végezni. Az alábbiakban áttekintjük, ilyen esetben mire kell figyelnie a munkáltatónak.
A napi pihenőidő a munkavállalót a napi munka befejezése és a következő munkanapi munkakezdés között megillető, egybefüggő időtartam. Ez főszabály szerint tizenegy óra, ami speciális esetekben lehet csak nyolc óra is, azzal, hogy a két egymást követően beosztott napi pihenőidők együttes tartama legalább huszonkét óra kell legyen (Mt. 104. §). A szabály célja az, hogy a munkavállalónak legyen lehetősége kipihennie magát két munkavégzés között.
A napi pihenőidő rendeltetéséből és egybefüggő jellegéből következik, hogy azt munkavégzéssel, illetve rendelkezésre állással töltött idő nem érintheti. Ha ez mégis megvalósul, akkor a pihenőidő újrakezdődik, és a munkavállaló addig nem állítható újra munkába, amíg az előírt legrövidebb pihenőidő tartama, megszakítás nélkül meg nem valósul. Ha emiatt a munkavállaló nem állítható munkába a beosztása szerint, akkor a kieső idő állásidőként számolandó el.
Gyakran előfordul, hogy a beosztás szerint ugyan eltelik egybefüggő 11 óra a napi munka vége és a másnapi munkakezdés között, de a munkavállalót rendkívüli munkavégzésre veszik igénybe (pl. a pihenőidőre elrendelt készenlét alatt). Ez a rendkívüli munkavégzés a napi pihenőidőt megszakítja, amely tehát így újra kezdődik, a munkavállaló pedig nem állítható újra munkába a második napon addig, amíg a 11 óra egybefüggő pihenőidő le nem telt. A beosztása szerint kiesett órákat állásidőként kell részére elszámolni. Nem kell ezt a szabályt alkalmazni akkor, ha a napi munka vége és a pihenőidő alatti rendkívüli munkavégzés között már eltelt egybefüggő 11 óra (pl. ha másnap hajnalban merül fel a munkavégzés igénye). Annak nincs jelentősége a szabály szempontjából, hogy a napi pihenőidőt milyen jogi minősítésű munkavégzés szakítja meg: eleve a legrövidebb pihenőidő letelte előtt már beosztják a munkavállalót, vagy rendkívüli munkaidő esik a pihenőidő tartamára.
Az Alkotmánybíróság arra is rámutatott, hogy a napi pihenőidő nem eshet egybe a heti pihenőidővel sem [12/2020. (VI. 22.) sz. AB határozat]. A két pihenőidő típust ugyanis külön jogcímen biztosítja az Alaptörvény, és az Alkotmánybíróság szerint a rendeltetésük is más. Míg a napi pihenőidő a két munkavégzés közötti regenerálódást biztosítja, a heti pihenőidő az egymást követő munkanapok okozta testi és lelki megterhelést kívánja ellensúlyozni. Mindebből pedig az következik, hogy a napi és heti pihenőidő egy időben nem adható ki.
Például, ha a munkavállaló pénteken délután öt órakor végez a munkájával, akkor megilleti 11 óra egybefüggő pihenőidő, ami szombaton hajnali négykor fog lejárni. Csak ezt követően osztható be neki a heti pihenőidő (ami főszabály szerint vagy heti két naptári nap, vagy egybefüggő 48 óra lehet). A napi és a heti pihenőidő tehát nem telhet párhuzamosan. Az Alkotmánybíróság határozata ugyan erre nem tért ki, de hasonló következtetést vonhatunk le a fizetett szabadság és a napi pihenőidő kapcsolatáról. A fizetett szabadságot is önálló jogcímen, a napi pihenőidőtől elkülönülten biztosítja az Alaptörvény és a rendeltetése is más, mint a nem fizetett napi pihenőidőnek. Ebből következően – követve az Alkotmánybíróság érvelését – a munkavállaló csak akkor kezdheti meg a szabadságát, ha az utolsó munkanapját követő napi pihenőidő már lejárt.
Arra is ügyelni kell, hogy a törvény szerint a munkavállaló beosztás szerinti napi munkaideje legfeljebb tizenkét óra lehet, amelybe a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidőt is be kell számítani. Mivel a napi pihenőidőre elrendelt készenlét alatt teljesített rendkívüli munkaidő fogalmilag a munkaidő-beosztástól eltérő munkavégzést jelent, annak tartamát a napi tizenkét órás korlát szempontjából figyelembe kell venni. E korlát azonban munkanaponként értelmezendő. Tehát, ha a készenlét alatt a munkavállaló már éjfél után teljesít rendkívüli munkavégzést, az már e második munkanaphoz számítandó a 12 órás korlát szempontjából. Megjegyezem, hogy a törvény szerint a munkanap nem csak naptári napot jelenthet, hanem lehet a munkáltató által meghatározott megszakítás nélküli huszonnégy óra is, ha a munkarend alapján a beosztás szerinti napi munkaidő kezdete és befejezése nem azonos naptári napra esik. Ilyen esetben tehát a napi beosztható munkaidő mértékére vonatkozó korlátokat nem a 0-24 óráig tartó időszakon belül teljesített munkavégzés egybeszámításával, hanem egy másik 24 órás időtartam figyelembe vételével kell betartani (pl. hajnali hat óra és másnap hajnali hat óra között).
