Hátrányos helyzetűek szakmatanulására nyílik 23 milliárd forintos pályázat


Szakképzési centrumok számára pályázati lehetőség nyílik 23 milliárd forintos keretösszeggel, hátrányos helyzetben lévők szakmatanulásának elősegítésére és rugalmas tanulási utak kialakítására – jelentette be az innovációért, felsőoktatásért, szakképzésért és felnőttoktatásért felelős államtitkár kedden, a Tatabányai Szakképzési Centrumban tartott sajtótájékoztatóján.

Hankó Balázs elmondta, a szakképzésnek egyszerre kell biztosítania a hároméves iskolai rendszerben a tradicionális szakmák elsajátítását és az ötéves technikumi képzés során a gyártási csúcstechnológiához szükséges szakmák képviseletét. Magyarország számára fontos a gyártási csúcstechnológiák alkalmazása, ezért kell a műszaki, mérnöki, ipari, vegyészeti területekre szakember – tette hozzá.

Kiemelte: a megújított szakképzés, amely hároméves tradicionális szakmát és ötéves technikusi képzést biztosít, újra feltette Magyarországot a térképre. Emlékeztetett: a szakmák legutóbbi Európa-bajnokságán Magyarország nagyon jól szerepelt, megszerezte Svájc után a második helyet.

Hankó Balázs kiemelte, néhány héttel ezelőtt elindult egy program, amelynek segítségével a szakképző centrumok felnőttoktatással érhetnek el az év végéig 20 ezer álláskeresőt, akik közvetlen lakóhelyükön  a munkaerőpiac aktív részesévé válhatnak. A Tatabányai Szakképzési Centrum 5300 diák képzését biztosítja, kétharmaduk technikumi, egyharmaduk szakképző iskolai képzésben tanul, ezer embert felnőttoktatás keretében képeznek.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. november 29.

Új támogatás érhető el a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásához

December 1-jétől a munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetűek után is igényelhető a 90 napos munkatapasztalat-szerzést elősegítő támogatás a Vállalkozások munkaerő támogatása programban – jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.