Így adható előre Erzsébet-utalvány


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Március közepén jelent meg egy NAV tájékoztató anyag, melyben az Erzsébet-utalvány kiadásának lehetőségeit írja le a hatóság.


Első lépésben megmagyarázza a tájékoztató azt a törvényi szakaszt, hogy „a juttatás alapjául szolgáló jogviszony minden megkezdett hónapjára” adhatunk 8000 forint Erzsébet-utalványt 35,7 százalék közteherrel béren kívüli juttatásként.

Ehhez kapcsolódóan korábban két ellentmondó jogértelmezéssel is találkozhattunk. Az egyik alapján arra a hónapra adhatunk kedvező adózással Erzsébet-utalványt, melyet az első napjával „megkezd” a munkavállaló a munkáltatónál (vagy társas vállalkozásban a személyesen közreműködő tag). Vagyis eszerint a teljes hónapot vehetjük csak figyelembe. Így egy március 10-én keletkező munkaviszony esetén majd csak áprilisban adhatnánk Erzsébet-utalványt, mert ezt a hónapot kezdi meg a dolgozó az első napjával.

A NAV tájékoztató a másik értelmezést erősítette meg. Eszerint a hónapot úgy kezdjük meg jogviszonnyal, hogy abban legalább egy napot dolgozunk. Így ha valaki március 31-én kezdi a munkaviszonyát, akkor a márciusi egyetlen nap alapján is jogosult lehet erre a hónapra 8000 forint értékben kedvező adózású Erzsébet-utalványra.
 
Előre is adható, de ezzel számolnunk kell

Az Erzsébet-utalvány kiadásának időzítéséhez is kapunk segítséget az adóhatóságtól. Bár a törvény szövegében az szerepel, hogy „utólagosan adva” lesz a juttatásunk kedvező adózású, a friss tájékoztató mégis bővíti ezt a lehetőséget. Eszerint „Az utólagos juttatás törvényi lehetősége … nem egyenértékű az előre történő juttatás tilalmával.”

Ennek ellenére az előre adott Erzsébet-utalvány speciális esetben több kockázatot is jelenthet a munkáltató számára. Ezekkel a problémákkal akkor szembesülünk, ha megszűnik a munkaviszony vagy tagoknál a társas vállalkozásban személyesen közreműködői státusz.

Ha például januárban kiadjuk az első félévre eső 48 000 forint Erzsébet-utalványt, és február végével megszűnik a munkaviszony, akkor bizony 32.000 forinttal lehetünk bajban.

Az új Ptk.: amit egy munkajogásznak tudnia kell – szakmai előadássorozat

Az egyes előadásokra külön-külön is jelentkezhet! A teljes előadássorozat ára magában foglalja az áprilisban megjelenő új Kommentár a Munka törvénykönyvéhez című kiadványt.

Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.

Egyrészt olyan időszakra is adtunk juttatást, amikor már a munkatársunk nem is dolgozik nálunk. Kérdés, hogy a munkáltató valóban akar-e fizetni juttatást a nem nála dolgozóknak.
Másrészt ez a juttatás hirtelen többe is kerül majd, mint amire számítottunk.

Mivel a 2 hónap munkaviszonyra 16 000 forint Erzsébet-utalványt adhatunk 35,7 százalék közteherrel, ezért a fennmaradó 32.000 forint után már nem a kedvezőbb kulccsal számoljuk az adót, hanem 51,17 százalék teherrel egyes meghatározott juttatásként adózik ez.

Mindezzel még nem is értek véget a munkáltató problémái, hiszen a januárban kiadott 48 000 forint Erzsébet-utalvány után február elején béren kívüli juttatásként már bevallotta és megfizette az adót. Ez viszont a munkaviszony megszűnését követően nem állja meg a helyét. Ezért a munkáltatónak önellenőrzést kell végeznie és befizetni a többlet közterheket. Ebben az esetben a juttatónál bizony önellenőrzési pótlék fizetésével is számolhatunk.

Munkajogi kérdés válasz csomag

Ha azonban fennmarad a munkaviszony vagy a társas vállalkozásoknál a személyesen közreműködő tagi jogviszony arra a teljes időszakra, melyre előre kiadtuk az Erzsébet-utalványt, akkor nem találkozunk ezekkel a problémákkal.

A szerző a Cafeteriatrend.hu főszerkesztője.


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

Álláskeresés nyáron? – Itt az idő a nézelődésre!

Bár nem ebben az időszakban a legszélesebb a kínálat a munkáltatói oldalon és lassul a kiválasztás folyamata is, de jellemzően nem húzzák le a rolót a vállalkozások. Igenis van esély álláskeresőként, bár szükség van egy kicsit több türelemre.

2024. július 3.

Profession.hu: beindult az alkalmi munkák szezonja

Beindult az alkalmi munkák szezonja, május második felétől látványosan nőttek az ilyen típusú megbízásokra toborzó álláshirdetések, amelyekben leggyakrabban egyebek mellett felszolgálót, pincért, sofőrt és futárt keresnek – közölte a Profession.hu kedden.

2024. július 3.

Képzési lehetőségekkel lehet megtartani a kifáradt munkavállalókat

A munkavállalók majdnem fele (45%) úgy érzi, hogy az elmúlt évben jelentősen megnőtt a munkaterhelése, kétharmaduk (62%) pedig bizonytalannak érzi helyzetét a munkahelyi változások felgyorsulása miatt. Mindez a készségeik hosszú távú fejlesztésére ösztönzi őket, és 28% akár váltana is munkahelyet egy éven belül – derül ki a PwC Global Workforce Hopes & Fears felméréséből.