Javulóban a magyar munkavállalók hangulata


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elmúlt időszakban tapasztalt jelentős áremelkedések egyelőre nem befolyásolták a munkaerőpiaci folyamatokat, a magyar munkavállalók érzékelhetően optimistábban ítélik meg az egzisztenciális helyzetüket, mint három vagy hat hónappal korábban – közölte kedden a BNP Paribas Cardif biztosító cég a Mediánnal közös munkaerőpiaci kutatásának eredményeit.

Kiss Márk István, a BNP Paribas Cardif Biztosító vezérigazgatója a közleményben kifejtette: az elmúlt három-hat hónapban némi javulás mellett alapvetően stabilizálódott a munkavállalók hangulata, ami annak is köszönhető, hogy ebben az időszakban érdemben nem változott a munkanélküliségi ráta.

A felmérés alapján képzett BNP Paribas Cardif Munkaerőpiaci Stabilitási Index 75 ponton állt az első negyedévben, amely az előző negyedévhez képest nem változott, míg az előző év azonos időszakához viszonyítva 3 ponttal esett.

A felmérésből kiderült, hogy a válaszadók 44 százalékának a háztartása legfeljebb három hónapot tudna átvészelni a fő kereső állásvesztése esetén, ami az előző negyedévhez képest 4 százalékpontos, a bázisidőszakhoz viszonyítva 3 százalékpontos csökkenés. A válaszadók 31 százaléka ennél hosszabb, 4 hónap és egy év közötti időszakot is át tudna vészelni, ami a tavalyi első negyedévhez képest 5 százalékpontos emelkedést mutat. Minden ötödik dolgozó (21 százalék) jelezte, hogy egy évet is képes lenne átvészelni ilyen esetben.

A megkérdezettek 73 százaléka úgy vélte, hogy a cég, ahol dolgozik még több mint öt évig biztosan megmarad. Mindez éves összevetésben 2 százalékpontos esés, az előző negyedévhez képest viszont 2 százalékpontos emelkedést jelent. Azzal kapcsolatban azonban kevésbé optimisták a válaszadók, hogy állásuk elvesztése vagy felmondás esetén milyen könnyen találnának a képzettségüknek megfelelő új állást. Ez a részmutató 62 ponton állt, ami az előző negyedévhez képest 1 pontos emelkedést, az egy évvel korábbi bázisidőszakhoz viszonyítva 1 pontos csökkenést jelent.

A felmérés szerint minden harmadik munkavállaló hajlandó lenne olyan típusú biztosítást kötni, ami a munkahely elvesztése esetén pénzügyi segítséget nyújt. A válaszadók 23 százaléka jelezte, hogy már rendelkezik ilyen típusú biztosítással – derül ki a jelentésből. A BNP Paribas Cardif Biztosító a Mediánnal közösen 2014-ben alkotta meg az indexet, amely azt méri, mennyire stabil a munkaerőpiac a munkavállalók szemszögéből. Az index 1200 fő személyes megkérdezésén alapul, a minta életkor, nem, iskolai végzettség és településtípus szerint reprezentálja a felnőtt magyar népességet.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).