Készenlét és készenléti jellegű munkakör

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Habár a két fogalom elnevezésében meglehetősen hasonlít, jelentésükben nincs átfedés, egymásnak nem szinonimái, rájuk nézve teljesen más jogszabályi rendelkezések irányadók, és egymáshoz a két jogintézmény a gyakorlatban meglehetősen ritkán kapcsolódik.

Míg a készenléti jellegű munkakör meghatározása legfőképpen a napi és heti munkaidő maximuma szempontjából releváns, addig a készenlét a munkaidő fogalma, annak beosztása kapcsán érdemel említést. A készenléti jellegű munkakör fogalma a munkavállaló által végzett munka természetéhez kapcsolódóan azt határozza meg, milyen jellegű munkát végez az adott munkakört ellátó munkavállaló, általában mekkora igénybevétellel járnak együtt az általa teljesített feladatok stb.

Ehhez képest a készenlét tulajdonképpen a munkavállaló rendelkezésre állási kötelezettsége teljesítésének egyik formája, habár munkaidőnek nem minősül, a készenlét óráit a munkavállaló munkaidő-beosztásába bele kell foglalni [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 110. § (6) bekezdés].

Fontos megjegyezni, hogy a két fogalom teljes mértékben független egymástól, nem attól minősül készenléti jellegűnek egy adott munkakör, hogy az azt ellátó munkavállaló számára készenlétet rendel el a munkáltató, illetve nem csupán akkor rendelhető el a munkavállaló számára készenlét, ha munkaköre készenléti jellegű. A két fogalom sajátosságai nem kapcsolódnak egymáshoz automatikusan, sőt, a gyakorlatban ritkán jellemzi egy munkavállaló munkáját mindkét kategória.

Készenléti jellegű munkakörről a törvény kimerítő felsorolása alapján akkor beszélhetünk, ha az adott munkakört ellátó munkavállaló feladatainak jellege miatt – hosszabb időszak alapulvételével – a rendes munkaidő legalább egyharmadában munkavégzés nélkül áll a munkáltató rendelkezésére, vagy akkor, ha a munkavégzés – különösen, de nem kizárólag a munkakör sajátosságaira, a munkavégzés feltételeire tekintettel a munkavállaló számára az általánoshoz képest lényegesen alacsonyabb igénybevétellel jár [Mt. 91. §]. Eszerint készenléti jellegű munkakör ellátásáról beszélhetünk pl. a portások, recepciósok, biztonsági őrök esetében. Amennyiben a munkavállaló által ellátott munkakör készenléti jellegű, a felek megállapodása alapján a munkavállaló napi munkaideje legfeljebb 12 órára emelhető. Ez lényeges előnyt jelenthet, hiszen ilyen tartalmú megállapodás esetén a munkavállalónak 12 órányi, hosszabb teljes napi munkaideje ellenében jár az alapbére, lényegében 12 órányi munkáért kaphat annyi díjazást, mint más 8 órányi munkavégzés fejében. [Mt. 92. § (2) bekezdés].

Készenléti jellegű munkakör ellátásához kapcsolódóan a felek megállapodása alapján a munkavállaló beosztás szerinti napi, illetve heti munkaideje is hosszabb lehet, akár a napi 24, a heti 72 órát is elérheti [Mt. 99. § (3) bekezdés], tehát a munkavállaló egyfolytában dolgozhat akár egy napot is, legfeljebb heti 3 alkalommal. Készenléti jellegű munkakör esetén a munkaközi szünet is munkaidőnek minősül [Mt. 86. § (3) bekezdés a) pont], köszönhetően annak, hogy az ilyen munkakörök jellegénél fogva a munkavállaló sokszor munka közben is pihenhet. Készenléti jellegű munkakör esetén a munkáltató jogosult az általánosan irányadónál hosszabb, akár hat hónapos munkaidőkeretet [Mt. 94. § (2) bekezdés d) pont], valamint vasárnapra rendes munkaidőt is elrendelni [Mt. 101. § (1) bekezdés e) pont].

A készenléti jellegű munkakörrel szemben a készenlét fogalma a munkaidő jogintézményéhez kapcsolódik a legszorosabban, habár a készenlét ideje maga nem minősül munkaidőnek [Mt. 86. §].

Készenlétről beszélhetünk, ha a munkáltató rendelkezésre állásra kötelezi munkavállalóját, azonban munkavégzési kötelezettséget számára előre nem ír elő, és a munkavállaló tartózkodási helyét a rendelkezésre állás tartamára – szemben az ügyelettel – nem szabja meg, annak megválasztására azzal, hogy a munkáltató utasítása esetén haladéktalanul rendelkezésre kell állnia, a munkavállaló jogosult megválasztani [Mt. 110. § (4) bekezdés]. A készenlét tehát az az időszak, amikor a munkavállaló köteles az általa megválasztott helyen, akár otthon is munkára kész állapotban várni, hogy munkájára szükség van-e vagy sem, és ha igen, a munkáltató utasítása szerint azonnal munkát kell végeznie. A gyakorlatban készenlét elrendelésére szokott sor kerülni pl. karbantartók, tűzoltók esetében.

Készenlétet követően a munkavállalónak nem kell kötelezően pihenőidőt beosztani, ha a munkavállaló annak tartama alatt ténylegesen nem végzett munkát [Mt. 104. § (5) bekezdés]. A munkavállalónak beosztott készenlét havi tartama a százhatvannyolc órát nem haladhatja meg, amelyet munkaidőkeret alkalmazása esetén annak átlagában kell figyelembe venni [Mt. 112. § (1) bekezdés]. Mindemellett a munkavállaló számára készenlét heti pihenőnapja, illetve heti pihenőideje tartamára havonta legfeljebb négy alkalommal osztható be [Mt. 112. § (2) bekezdés].

A készenlét elrendelését egyes munkavállalói csoportok esetében kizárja a törvény (várandós és három évesnél fiatalabb gyermeket nevelő anyák, három évesnél fiatalabb gyermeküket egyedül nevelő szülők, egészségkárosító kockázat fennállása mellett dolgozók), a jogszabály azonban nem zárja ki, hogy a munkavállaló készenléti jellegű munkakörében a fenti körülmények fennállása esetén is tovább foglalkoztatásra kerüljön. A készenlét elrendelését ugyanúgy a munkaidő-beosztásnak kell tartalmaznia, mint a rendes munkaidő beosztását, a munkaidő-nyilvántartásból is ki kell tűnnie a készenlét kezdő és befejező időpontjának [Mt. 134. § (2) bekezdés].

A munkavállalónak készenléte idejére 20%-os bérpótlék jár [Mt. 144. § (1) bekezdés], munkabér és egyéb bérpótlékok azonban csak tényleges munkavégzése idejére illetik meg. A készenlétért járó bérpótlék és a tényleges munkavégzés díjazása azonban a munkaszerződésben meghatározott havi átalányba belefoglalható [Mt. 145. § (1) bekezdés b) pont]. A munkavállaló távolléti díjának meghatározása szempontjából csak akkor kell figyelembe venni a készenlétért kapott bérpótlék összegét, ha a munkavállaló havonta átlagosan 96 óránál többet töltött készenlétben vagy ügyeletben [151. § (4) bekezdés]. Készenléti jellegű munkakör ellátásáért a munkavállalót járulékos díjazás nem illeti meg.

A fenti korlátozó és megengedő rendelkezések maradéktalan megtartása miatt elengedhetetlen, hogy a munkáltató a készenléti jellegű munkakör és a készenlét fogalmát egymástól élesen elkülönítse, és mindkét jogintézmény tekintetében csak az arra vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket alkalmazza.

---