Kit illet meg a garantált bérminimum?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mintegy 10 éve magasabb minimálbér, ún. garantált bérminimum illeti meg a legalább középfokú végzettséghez kötött munkakört betöltő munkavállalókat. De vajon mi vagy ki határozza meg, hogy kell-e középfokú végzettség a munkához? A válasz nem is olyan egyszerű, pedig nem mindegy, hogy havi 98.000 Ft, vagy 113.000 Ft a munkavállaló bruttó bére.

A minimálbért meghatározó kormányrendelet csupán annyit rögzíti, hogy a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló garantált bérminimuma a teljes munkaidő teljesítése esetén 2013. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 114.000 Ft. Arról már nem rendelkezik, hogy mi írhatja elő, illetve mi határozza meg az adott munkakör ellátásához szükséges, illetve igényelt középfokú iskolai végzettséget, szakképzettséget. Ezt jogszabály, munkaviszonyra vonatkozó egyéb szabály, illetve a munkáltatói egyoldalú rendelkezése, de akár az íratlan gyakorlat is előírhatja.

Számos jogszabály ír elő képesítési követelményt bizonyos munkakör ellátására. Például, a kereskedelemről szóló törvény szerint egyes termékek kiskereskedelmi tevékenység keretében való értékesítéséhez az azt végző személynek külön rendeletben meghatározott szakképesítéssel kell rendelkeznie. A képesítési követelményeket előíró jogszabályokból azonban csak a szükséges szakképzettség állapítható meg, az nem, hogy vajon legalább középfokú-e. Ezt az Országos Képzési Jegyzékből állapíthatjuk meg. A jelmagyarázat szerint a 34, vagy ennél magasabb számmal jelölt szintű képzettség minősül középfokúnak. Hosszasan kell tehát a jogszabályokban bogarászni annak, aki arra kíváncsi, egy bizonyos munkakörben milyen szakképzettség az előírás, és az vajon középfokúnak minősül-e, ezáltal kell-e garantált bérminimumot fizetni.

Egy adott munkakör betöltéséhez kollektív szerződés is meghatározhat képesítési feltételt. Ilyen eset például, ha a bérbesorolási rendszert szabályozó kollektív megállapodás az egyes munkakörökhöz kötődő minimális szakképzettséget rögzítve határozza meg a bérszinteket.

Fontos, hogy a garantált bérminimumra való jogosultságot az is megalapozza, ha – bár jogszabály nem követelné meg – a munkáltató maga dönt úgy, hogy legalább középfokú végzettséget ír elő egy adott munkakörre (pl. belső szabályzatban, vagy a munkaköri leírásban). Például, ha a mozi üzemeltetője a jegyvizsgáló munkakörbe is csak érettségizett munkaerőt vesz fel, úgy e munkakörben is köteles garantált bérminimumot fizetni. Hozzá kell tennünk, hogy a bírói gyakorlat alapján ez akkor is így van, ha nincs is írott szabály e követelményre, a gyakorlat viszont az, hogy adott munkakörben a munkáltató kizárólag középfokú végzettséggel rendelkező munkavállalókat alkalmaz. Ilyenkor a bíróság egyéb okirati bizonyíték hiányában is megállapíthatja, hogy, mely a munkáltató az adott munkakörök betöltése feltételéül a legalább középfokú a gyakorlatban ténylegesen elvárta, azaz szakképesítési követelményt alkalmazott. Véleményem szerint azonban nem vonható le ilyen következtetés, ha bár minden alkalmazott középiskolát végzett, de ez csupán a véletlen műve, és a munkáltató belső szabályzata egyértelműen rögzíti, hogy egyébként megelégedne az általános iskolai végzettséggel is.

Sokszor felmerül, hogy a garantált bérminimumra való jogosultságot a FEOR besorolás alapján kell-e eldönteni. Álláspontom szerint az adott munkakör FEOR szerinti besorolásának nincs ügydöntő jelentősége. A FEOR besorolással a munkáltató statisztikai célú adatszolgáltatási kötelezettségének tesz eleget. Ha a munkáltató tévesen magasabb képzettségi kategóriába sorolja be munkavállalóját, önmagában erre hivatkozva nem követelhet magasabb bért. Ezzel szemben a munkavállaló által ténylegesen ellátott feladatok alapján állapítható meg, hogy a munkaköréhez milyen végzettség szükséges, és az középfokúnak minősül-e.

A garantált bérminimumra jogosultság nem attól függ, hogy mi a munkavállaló legmagasabb iskolai végzettsége, hanem hogy az általa betöltött munkakörhöz mi szükséges. Az egyetemi diplomával árkot ásó munkavállaló így hiába igényli a magasabb minimálbért. Ez az összefüggés megfordítva is igaz: ha a munkáltató előírja ugyan a középfokú végzettséget egy munkakörre, ám mégis ezzel nem rendelkező személyt alkalmaz, a munkavállalónak nem jár garantált bérminimum. A bírói jogértelmezés szerint ugyanis ez csak akkor állapítható meg, ha a szükséges középfokú iskolai végzettséggel, szakképesítéssel ténylegesen rendelkezik a munkavállaló. Az ellenkező értelmezés az egyenlő bér elvébe ütközne, hiszen ezzel a magasabb végzettséggel nem rendelkező, ezáltal kevésbé értékes munkát végző munkavállaló is azonos bérre lenne jogosult, mint magasabban képzett kollégái.

Előfordulhat, hogy az egyébként végzettséghez nem kötött munkakörre felvett munkavállalót a munkáltató – átirányítás keretében – ideiglenesen olyan feladatra utasítja, amihez viszont már előírás a garantált bérminimumra jogosító végzettség. Ha e végzettséggel a munkavállaló rendelkezik, akkor mindaddig meg is illeti a garantált bérminimum, amíg e feladatokat látja el. A munka törvénykönyve szerint ugyanis ilyenkor a munkavállaló a ténylegesen ellátott munkakörre előírt, de legalább a munkaszerződése szerinti alapbérre jogosult.

---