Rugalmasabb lesz a lakhatási támogatás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Rugalmasabb feltételeket határoznak meg a lakhatási támogatás nyújtásánál, az erről szóló módosítások néhány héten belül életbe léphetnek – jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára szerdán.


Rugalmasabbá válik a lakhatási támogatás szabályozása, miután a kormány döntött a vonatkozó kormányrendelet módosításáról, a változások várhatóan már június elején hatályba lépnek – jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára.

A lakóhelyüktől messze dolgozók tavaly október óta igényelhetnek lakhatási támogatást, ha a munkavégzés helye állandó lakóhelyüktől 100 kilométert meghaladó távolságra van, vagy hat órát meghaladó utazással jár az eljutás. A jövőben ez az időkorlát öt órára csökken – mondta Czomba Sándor. Hozzáfűzte, hogy a támogatás iránti kérelem a foglalkoztatás megkezdését megelőzően és a megkezdését követő 30 napon belül is benyújtható a munkaügyi kirendeltséghez.

Czomba Sándor bejelentette, hogy a lakhatási támogatás indulása óta eddig több mint 16 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, 1000 kérelem érkezett be, és már 600 felett van a megkötött szerződések száma, ami a korábbi évekhez képest jóval magasabb.

A nemsokára életbe lépő változásokat ismertetve az államtitkár elmondta: lakhatási támogatást azok igényelhetnek, akiket legalább három hónapja álláskeresőként tartanak nyilván, vagy pályakezdő álláskeresők, vagy csoportos létszámleépítéssel érintettek. Utóbbi két csoportnál nem vizsgálták, hogy nyilvántartott álláskeresők-e. A kör a közfoglalkoztatottakkal bővül most ki.

Az államtitkár kiemelte, hogy a foglalkoztatási jogviszony körét is kibővítették, így a jövőben a kormányzati szolgálati, valamint a közszolgálati jogviszonyban lévők, illetve az ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyban lévők lakhatását is támogatja a kormány.

A települési korlátozást is hatályon kívül helyezik. Ha valaki ugyanazon a településen, ahol korábban dolgozott, de megszűnt a munkaviszonya, egy-két hónapon belül talál állást egy másik munkáltatónál, akkor is kaphat lakhatási támogatást – ismertette Czomba Sándor.

A változások között szólt arról is, 18 hónapnál rövidebb időtartamra is lehet majd támogatást kérni, illetve, hogy a támogatás keretében kéthavi előleget biztosítanak majd. Czomba Sándor kifejtette, így például egy albérlet kivételénél nem okoz majd gondot a pályázóknak az egy, vagy kéthavi kaució kifizetése.

 

 

A jövőben az ügyfél a tartózkodási helye szerinti munkaügyi kirendeltséghez is fordulhat, így ha valaki például Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből Győrbe szeretne menni munkát vállalni, akkor az eddigiekkel ellentétben a Győr-Moson-Sopron megyei kirendeltség is intézheti az ügyeit – mondta az államtitkár, hangsúlyozva, hogy ezzel is életszerűbbé szerették volna tenni a szabályozást.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy az eredetileg tervezett 1000-2000 embert várhatóan be tudják vonni a programba, amelyet elsősorban európai uniós forrásból finanszíroznak.

(Forrás: MTI)

A lakóhelyüktől messze dolgozók tavaly október óta igényelhetnek lakhatási támogatást, ha a munkavégzés helye állandó lakóhelyüktől 100 kilométert meghaladó távolságra van vagy hat órát meghaladó utazással jár az eljutás.

Rodin-konferenciák, képzések
2013. 03.26. –A 2013-as számviteli változások, a mikrogazdálkodói beszámoló és a hibajavítások számvitele

A jövőben ez az időkorlát öt órára csökken, és a támogatás iránti kérelem a foglalkoztatás megkezdését megelőzően, és annak megkezdését követő 30 napon belül is benyújtható a munkaügyi kirendeltséghez – mondta Czomba Sándor.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.