Koronavírus: több információt várnak a cégvezetőktől az alkalmazottak Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az alkalmazottak elsősorban állásbiztonsági és egészségügyi kérdésekben igénylik a tájékoztatást a munkáltatójuktól, míg a vezetők nem lettek sokkal kommunikatívabbak az utóbbi időszakban – derül ki a Opinio piackutató felméréséből.

Az Opinio piackutató alkalmazás 1100 fős, 16 és 59 év közötti állampolgárt bevonó, országos reprezentativitású felméréséből kiderül, hogy a megkérdezettek csaknem kétharmada (64 százalék) igényli, hogy a munkahelye tájékoztassa őt a kialakult helyzetről. A legfontosabbnak az egészségügyi intézkedésekkel kapcsolatos híreket tartják (34 százalék), utána az állásuk biztonsága következik (23 százalék). Mindkét területen az életkorral és a végzettséggel együtt nő az érdeklődés is. Meglepő módon a szervezet üzleti kilátásai gyakorlatilag irrelevánsak, a magyar munkavállalók mindössze 6 százaléka vár erről rendszeresen híreket a cégétől.

Több kommunikációt várnak

A cégektől kapott információk korrektségét illetően az összkép inkább pozitív (81 százalék számolt be elegendő, vagy legalábbis használható információról), a többiek azonban semmit, vagy hiteltelen tájékoztatást kapnak a munkáltatójuktól. Összességében a vezetői szereppel kapcsolatban is inkább elégedettek a magyarok. Közel egyharmaduk példamutatónak tartja, csaknem a fele úgy érzi, hogy a főnökük kontroll alatt tartja az eseményeket. Ötödük azonban inkább elégedetlen, 4 százalék pedig kifejezetten kritikus a vezetőjével szemben.

Kommunikációs téren ezzel együtt a vezetők egyharmadától többet várnak a munkatársaik, mert ritkán, vagy egyáltalán nem szólítják meg a közösséget. A cégvezetők kommunikációja pedig mindössze a válaszadók kevesebb mint negyede szerint (23 százalék) lett intenzívebb az utóbbi időben, a többiek változatlan vagy éppen csökkenő mértékű személyes belső tájékoztatásról számoltak be (61 százalék).

A munkahelyi vezető iránti bizalom erősítésére a korrektség az aduász (az összes válaszadó 70 százaléka, a diplomások 82 százaléka emelte ki). Az elkövetett hibák elismerése, az empátia és a nyitottság ugyanakkor csaknem ugyanolyan fontosak, mint a gyors és hatékony intézkedések. Az „emberi tényező” minden második megkérdezett szerint hozzájárulhat ahhoz, hogy erősödjön a bizalom. Önmagában a láthatóság, vagy az információforrásként történő fellépés azonban nem csodafegyver, mindössze a válaszadók egynegyede tartotta ezeket jó megoldásnak.

az is kiderült, hogy az alkalmazottak elsősorban állásbiztonsági és egészségügyi kérdésekben igénylik a tájékoztatást a munkáltatójuktól. A cégvezetők egyharmadától több információt, általában a vezetőktől pedig korrektséget és hatékonyságot, valamint őszinte, nyitott és empatikus viselkedést várnak a nagyobb bizalom érdekében.

A fiatalokat nem érdekli a koronavírus

Tíz magyarból legfeljebb kettő (17 százalék) érdeklődik kiemelten a vírushelyzettel kapcsolatos információk iránt. Az Opinio kutatása szerint a 16-59 közötti korosztály kétharmada csak annyira figyeli a vírus helyzettel kapcsolatos fejleményeket, mint bármi mást. A megkérdezettek negyede viszont gyakorlatilag nem is követi a koronavírussal kapcsolatos híreket. A Z generációnál ugyanez az arány csaknem 40 százalék, a fiatalok csaknem fele tehát nem tájékozódik aktívan a koronavírusról.

A nemzetközi trendekkel egybevágóan az orvosok és szakemberek, valamint az egészségügyi intézmények számítanak a legmegbízhatóbb hírforrásnak, a válaszadók egyharmada bízik bennük. A hazai bizalmi, vagy inkább bizalmatlansági helyzetet azonban az írja le a legjobban, hogy őket hitelesség terén egyből a külföldi források – nemzetközi szervezetek, hírportálok – követik (28 százalék). Ez magasabb az operatív törzsbe vetett bizalomnál (27 százalék), érdemben magasabb kormányzatnál és a hazai médiánál. (22 százalék), és jelentősen jobb az önkormányzatok eredményénél (11 százalék). A személyes ismerősök szavai iránt minden ötödik magyar van bizalommal, a sort pedig csak azért nem a munkahelyi vezető zárja 7 százalékal, mert a politikusoknak őket is sikerült alul múlniuk, a magyarok mindössze 3 százaléka tekinti őket megbízható forrásnak.

(Adó Online)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 13.

A munkáltatók 37 százaléka tervez létszámbővítést a harmadik negyedévben a Manpower feljegyzése szerint

A magyarországi munkáltatók 37 százaléka tervezi bővíteni munkaerőkeretét a harmadik negyedévben, az előző negyedévben mért 31 százalék után, a leépítést tervező cégek aránya ugyanebben az időszakban 23 százalékra emelkedett 22 százalékról – derül ki a Manpower Magyarország csütörtökön közzétett negyedéves munkaerőpiaci előrejelzéséből.