KSH: bővül a keresetstatisztikák alapjául szolgáló adatkör


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keresetstatisztikai adatközléseit a munkáltatók teljes körére kiterjeszti; a teljes nemzetgazdaságot előtérbe helyező kereseti adatok közlésének időpontja 2023. március 28-a, a 2023 januárjára vonatkozó, Keresetek című gyorstájékoztató megjelenése.

A KSH közleményében ismertette: folyamatosan vizsgálják a hozzáférhető adatok bővítésének lehetőségét. Ennek a célnak megfelelve 2022-ben megkezdték a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi kereseti adatainak publikálását a munkáltatók teljes körére vonatkozóan is. Ugyanakkor a hosszú idősoros összevetés lehőségének biztosítása érdekében a korábbi elsődleges mutatószámot képviselő, legalább 5 embert foglalkoztató szervezetek adatai is elérhetőek maradnak – jelezték.

Felidézték: a KSH 2019. január vonatkozási hónapjától új adatforrásra támaszkodva publikálja a keresetstatisztikai adatokat. A hivatal a havi kereset- és létszáminformációkat egyrészt a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól átvett járulékbevallásból, másrészt a – Központosított Illetményszámfejtési Rendszerbe tartozó költségvetési szervezeteknél – a Magyar Államkincstártól átvett adatokból állítja elő és teszi közzé.

Emlékeztettek, hogy a keresetstatisztika elsődleges mutatószáma évtizedek óta a legalább 5 munkavállalót foglalkoztató vállalkozásoknál, valamennyi költségvetési intézménynél és foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezetnél teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete volt. Mostanra kellően hosszú idősor áll rendelkezésre a munkáltatók teljes körére vonatkozóan is ahhoz, hogy az adatközlések fókuszába ez a kör kerülhessen.

A két vonatkozási körre számított főbb indikátorok közti különbség nem jelentős, 2019 és 2022 között havonta 2,6, illetve 3,5 százalék (azaz 10 és 19 ezer forint) közötti eltérés mutatkozott a bruttó átlagkeresetek esetében. A bruttó mediánkeresetnél a munkáltatók teljes körére számolt értékkülönbség a legalább öt fős sokaságra közölt adathoz képest 5,1 és 2,9 százalék (azaz 9 és 20 ezer forint) között volt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. január 23.

2022-ben átlagosan 13 százalékkal emelkedett a fizikai átlagórabér

2022 negyedik negyedévében 1630 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez 13,1 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakában tapasztalt 1441 forinthoz képest.