KSH: csökkent a munkanélküliség


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az idén nyáron, június-augusztusban 456 ezer munkanélküli volt Magyarországon, ami 10,4 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett, s 0,4 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.


A 15-24 évesek munkanélkülisége a mintavételi hibahatáron belül változott, számuk 31 ezer, míg munkanélküliségi rátájuk 9,6 százalékos volt. A munkanélküliek több mint hatoda került ki ebből a korcsoportból. A 25-54 évesek, úgynevezett legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 0,5 százalékponttal, 3,6 százalékra, az 55-74 éveseké 1,7 százalékponttal, 2,5 százalékra csökkent.

[htmlbox mt_kommentar]

 

A 15-74 éves férfiak körében 20 ezerrel, 87 ezerre csökkent a munkanélküliek száma, munkanélküliségi rátájuk pedig egy év alatt 0,8 százalékponttal, 3,4 százalékra esett. A női munkanélküliek száma 12 ezerrel, 90 ezerre, a munkanélküliségi ráta pedig 0,6 százalékponttal, 4,3 százalékra mérséklődött.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma 16,1 százalékkal, 258 ezerre csökkent.

(MTI)

A július-szeptemberi 7,4 százalékról 7,1 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta augusztus-októberben, így a 15-74 éves korosztályban 319 ezer munkanélküli volt, 114 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

 Az előző év azonos időszakához képest jelentősen, 2,7 százalékponttal csökkent a munkanélküliségi ráta augusztus-októberben. 

A munkanélküliek fele egy éve vagy annál régebben keresett állást, a munkanélküliség átlagos időtartama pedig több mint másfél év, mintegy 19 hónap volt a KSH adatai szerint.

A 15-74 éves korosztályban a férfiak közül 164 ezren voltak munkanélküliek augusztus-októberben, 71 ezerrel kevesebben, mint egy évvel ezelőtt. Munkanélküliségi rátájuk 3,1 százalékponttal, 6,7 százalékra csökkent. 

A munkanélküli nők 156 ezres létszáma 43 ezerrel alacsonyabb volt az előző év azonos időszakában mértnél, munkanélküliségi rátájuk 2,2 százalékponttal 7,6 százalékra csökkent.

A munkanélküliek mintegy ötöde a munkaerő-piacon csak kis számban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki, ezen korcsoport 19,5 százalékos munkanélküliségi rátája 7,3 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt. 

A 25-54 évesek, vagyis az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 2,5 százalékponttal, 6,2 százalékra, az 55-64 éveseké 1,8 százalékponttal, 5,9 százalékra csökkent.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal adminisztratív adatai szerint 2014. október végén 395 200 nyilvántartott álláskereső volt, ami több mint 19 százalékos mérséklődés 2013 októberéhez képest.

(MTI)

Újabb kellemes meglepetést okozott a munkaerőpiac alakulása, mivel avárakozásokkal szemben10,4%-racsökkenta munkanélküliségi rátajúnius-augusztusközötta május-júliusközött mért10,5%-ról,valamintaz egy évvel ezelőtti 10,8%-hoz képest.

A foglalkoztatottak száma6,4ezer fővel emelkedett az előzőháromhavi átlaghoz képest, míg77,6ezerrel nőtt egy év alatt, túlnyomórészt a közcélú foglalkoztatásnak köszönhetően. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint ilyen erőteljes munkahelybővülés 2003-ban volt utoljára (amit akkor döntően a közszféra létszámnövekedése okozott), a foglalkoztatás pedig elérte a válság előtti szintet.

A munkanélküliek száma2,8ezerrel csökkent az előzőháromhavi átlaghoz, míg6,8ezerrelcsökkentaz egy évvel korábbihoz képest, az aktívak száma egy év alatt70,8ezerrel bővült, ami kedvezőfolyamatokat tükröz.

Az aktívak számának növekedését a szigorúbb nyugdíjba vonulási feltételek és a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata okozhatja, így a közeljövőbben tovább nőhet az aktívak száma.

Szezonális hatásoknak köszönhetően a következőhónapokban tovább emelkedhet a foglalkoztatás, míg a szigorúbb feltételek miatt ennél kisebb mértékben csökkenhet a munkanélküliség – véli az elemző.

Azőszi hónapokban10,3%-igcsökkenhet a munkanélküliségi ráta, majd az év végére újra elérheti a 11,4%-ot, az éves átlagos munkanélküliség–valamivel magasabb foglalkoztatás mellett–a tavalyinál kissé alacsonyabb, 10,9%-os lehet.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban, 14,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak  3,8 százalékos növekedése mellett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. március 26.

Búcsúpénzek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy a felek egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.