KSH: közel nyolc százalékkal nőttek a keresetek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Júliusban 7,9 százalékkal magasabb volt a bruttó és a nettó átlagkereset, mint egy évvel korábban. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 433 700 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 288 400 forint volt, a kedvezményeket is figyelembe véve 297 100 forintot ért el – közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A 4,6 százalékos júliusi inflációval számolva a reálkeresetek 3,2 százalékkal emelkedtek.

A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 7,5 százalékkal 444 300 forintra nőtt a bruttó átlagkereset, a nettó 295 400 forint volt.
A bruttó keresetek a vállalkozások körében 6,2 százalékkal 444 100 forintra, a költségvetésben – az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseinek köszönhetően – 11,8 százalékkal 413 600 forintra nőttek.

A feldolgozóiparban egy év alatt 5,0, az építőiparban 4,9 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek 452 500, illetve 354 500 forintra. A szálláshelyszolgáltatás és vendéglátás területén 5,9 százalékos növekedéssel 264 400 forint volt a bruttó átlagkereset. A pénzügyi, biztosítási szektorban és az infokommunikációban 792 500, illetve 713 900 forint volt a júliusi bruttó átlagkereset, az előbbi 14,4 százalékkal, az utóbbi 8,2 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

A költségvetési szféra béremelkedését az egészségügyi dolgozók fizetésemelése húzta fel, ahol 35,3 százalékkal emelkedett a bruttó átlagkereset és 550 800 forintot ért el. Az oktatásban 403 700 forint volt az átlagos bruttó kereset, 7,9 százalékkal több a tavaly júliusinál.

A prémium, jutalom, egyhavi külön juttatás nélkül számolt júliusi rendszeres bruttó átlagkereset 404 600 forintra becsülhető, 7,3 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

A bruttó kereset mediánértéke -, amennyinél ugyanannyian keresnek többet, mint ahányan kevesebbet – 350 000 forint volt, 7,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Júliusban a teljes munkaidőben alkalmazottak létszáma a legalább öt foglalkoztatottal működő vállalkozásoknál és intézményeknél 10,9 százalékkal 272 ezerrel nőtt a közfoglalkoztatottak nélkül számolva. A feldolgozóiparban 35 ezerrel, az építőiparban 12 ezerrel, a szálláshely szolgáltatás és vendéglátás területén, valamint a kereskedelemben 19-19 ezerrel, az infokommunikációban 11 ezerrel, az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenységekben 30 ezerrel dolgoztak többen, mint tavaly júliusban.

Az év első hét hónapjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 8,4, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 8,0 százalékkal nőtt a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az átlagos bruttó kereset 429 000, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 439 800 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 285 300 forint volt, a kedvezményeket is figyelembe véve 293 800 forintot ért el.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. október 30.

5 százalékkal emelkedtek a reálkeresetek

Augusztusban a bruttó átlagkereset 391 600 forint volt, 9,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, az év első nyolc hónapjában pedig 395 400 forintot tett ki, míg a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 262 ezer 900 forintot, mindkettő 9,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
2020. június 30.

7,8 százalékkal nőttek a keresetek

Áprilisban a bruttó átlagkereset 400 200 forint volt, 7,8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A koronavírus-járvány nyomán a keresetek növekedési üteme lassult az előző év azonos időszakában mért 9 százalékhoz képest – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).