Létfontosságú a dolgozók többségének a rugalmas és távoli munkavégzés lehetősége


Az alkalmazottak több mint fele létfontosságúnak tartja a rugalmas munkaidőt és a távoli munkavégzés lehetőségét, ugyanakkor minden harmadik küszködik a munka–magánélet-egyensúly kialakításával. Vidéken a távmunkások 40 százaléka már mobilinternet segítségével dolgozik, és az 5G még nagyobb lehetőségeket tartogat. A fejlődő országok munkaadói pedig félnek, hogy a távmunka miatt gazdagabb régiók cégei elszipkázzák előlük a tehetségeket. Mindez az Ericsson friss kutatásából derül ki, amelyhez több mint 40 ezer munkavállaló és döntéshozó megkérdezésével vizsgálták, milyen maradandó hatásokkal járt a munka világában a pandémia – írja közleményében a távközlési cég.

A COVID-19 alapjaiban forgatta fel a munka világát. Olyan cégeknél, ahol korábban elképzelhetetlennek számított a home office, egyik napról a másikra álltak át távmunkára. A pandémiával járó lezárásokat úgy tűnik már magunk mögött tudhatjuk, a változások azonban visszafordíthatatlanok. Az Ericsson Consumer & IndustryLab nagyszabású tanulmányban térképezte fel, hogy milyen maradandó változásokat hozott a járvány. Az 5 földrész 30 országában több mint 40 ezer munkavállaló és munkaadó megkérdezésével készült tanulmány fő tanulsága, hogy végérvényesen a múlté az a paradigma, hogy a munkahelyre kizárólag „bejárunk dolgozni”, ami viszont biztosnak tűnik, hogy az infokommunikációs technológia kulcsszerepet játszik a munka jövőjében.

1. A rugalmasság a fizetésnél is fontosabb

A munkavállalók 52 százaléka számára a rugalmas munkaidő, illetve a munkavégzés helyének rugalmas megválasztása létfontosságú tényező a munkahelyek megítélésekor. Sőt, minden negyedik válaszadó szerint minden másnál fontosabb, beleértve a fizetést is, és akár felmondani is hajlandó, ha a munkavállaló nem veszi figyelembe ezeket az igényeket. A megkérdezett dolgozók munkaidejük 60 százalékát töltötték az irodában, és 40 százalékot azon kívül, vagyis a kettőt ötvöző hibrid modell ma már nem vízió, hanem a mindennapok valósága.

2. Továbbra is kihívás megtalálni a munka és magánélet közötti egyensúlyt

A megkérdezett alkalmazottak fele szerint a rugalmasság megkönnyíti a harmónia elérését a szakmai és privát szféra között, ugyanakkor 36 százalék az új körülmények között is nehezen találja meg az egyensúlyt, és 33 százalék arra számít, hogy a munka és magánélet közötti határvonal elmosódásával növekedni fog az őt ért stressz. Intő jel a munkáltatók számára, hogy a dolgozók közel harmada elsősorban emiatt gondolkozik munkahelyváltáson.

3. Komoly lehetőségeket ígér a mobilinternet és az 5G

A tanulmányból kiderül, hogy a távmunkások 29 százaléka már ma sem vezetékes, hanem mobilinterneten (3G/4G/5G) keresztül dolgozik. Ez az arány a vidéki – 5000 főnél kisebb – településeken még magasabb, 40 százalék, de meglepő módon a legnagyobb (5 millió főnél népesebb) városokban is eléri a 26 százalékot. A jövőben az 5G terjedésével, a magasabb sávszélesség és alacsony késleltetési idő révén ez tovább nőhet. Sőt, mivel a vállalatok nem tudják kontrollálni, dolgozóik lakhelyén milyen vezetékes internetszolgáltatás áll rendelkezésre, akár a termelékenységüket is növelhetik, ha 5G képes készülékeket és e-SIM kártyákat adnak munkaeszközként.

4. Sokakat frusztrál a munkahelyi informatika hiányossága, bonyolultsága

A megkérdezett alkalmazottak 77 százaléka vallja, a munka során használt informatikai eszközök és szolgáltatások minősége főszerepet játszik a munkavállalói élmény szintjében. Tízből négyen pedig azt mondták, hogy a használt platformok túlzott bonyolultsága, nehézkes kezelhetősége, illetve a párhuzamos megoldások (például többféle videókonferencia-szoftver vagy felhőplatform) használata nehézséget okoz neki. Ennek ellenére a munkaadóknak mindössze egyharmada veszi figyelembe a dolgozók preferenciáit az informatikai beszerzési döntések során.

5. Több digitalizáció – több megfigyelés

A munkavállalók fele úgy véli, a jövőben bárhonnan képes lesz ellátni a munkáját, ugyanakkor az ezt vallók kétharmada szerint ez az alkalmazottak fokozottabb megfigyelésével is jár. Az otthoni munkavégzés terjedésével az elmúlt években elterjedt az ún. bossware, a munkáltatók alkalmazottfigyelő szoftverekkel követik nyomon a dolgozók tevékenységét munkaidőben – például a billentyűleütések, egérmozgások követésével, képernyőképek készítésével. A megkérdezett munkáltatók 70 százaléka szerint a jövőben ez általános gyakorlat lesz, és minden második válaszadó úgy véli, ez jótékony hatással lesz a produktivitásra. A döntéshozók 76 százaléka ugyanakkor fogadkozik, hogy fokozott figyelmet fog fordítani arra, hogy vállalata ne éljen vissza a dolgozókról begyűjtött adatokkal.

6. A munkaerőpiaci verseny globalizálódik

A távmunka megnyitja, már meg is nyitotta az utat azelőtt, hogy bizonyos munkakörökben, például az informatikában dolgozók más országokban, esetleg más földrészeken működő cégeknél helyezkedjenek el. Ezt a jelenséget azonban gyökeresen máshogy látják a fejlett és fejlődő országokban. Európában az alkalmazottak 65 százaléka tart tőle, hogy az alacsonyabb munkaerőköltségű országokból bedolgozók veszélyeztetik az állását. A fejlődő országokokban működő munkaadók 72 százaléka pedig attól fél, hogy a gazdagabb országok cégei elszipkázzák a tehetségeket.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.

2024. május 9.

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem Dabason a Prohuman cégcsoportnál

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.