Tűzoltók éjszaka – uniós ítélet a különleges munkaszervezésről
Az unió bírósága az éjszakai munkát végzők – feladatuk jellegének megfelelő – jogvédelmi szintjét vette górcső alá egy bolgár, tűzoltók által indított perfolyam nyomán.
Kapcsolódó termékek: Munkajogi kiadványok, HR Jogtár demo
Elkerülhetetlennek tartja az évközi minimálbér-emelést a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), mert a jelenleg ismert és az év hátralévő részére prognosztizált inflációs mérték olyan reálbércsökkenéshez vezet, ami főként a legkevesebbet keresőket érinti rendkívül hátrányosan – írta pénteki közleményében a szövetség.
Kiemelték: a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) legutóbbi egyeztetésén a szakszervezetek együttesen emlékeztettek, hogy a felek a 2023-as bérmegállapodásban vállalták a reálbérek megőrzését, és ha szükséges, akkor az évközi emelést.
Zlati Róbert, a MASZSZ elnöke felidézte, hogy az idei minimálbérről szóló tavaly év végi megegyezésben minden tárgyalópartner elfogadta és aláírta azt a szándéknyilatkozatot, amely szerint „a versenyszférában a lehetőségek figyelembevételével 2023. évben őrizzék meg a bérek reálértékét. A felek minden vállalkozást annak saját üzleti, pénzügyi és bér piaci helyzetének megfelelően a reálbérek megőrzése érdekében további béremelésre ösztönöznek”.
Az akkori megállapodásban rögzítették, a „felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy amennyiben a gazdasági folyamatok a jelenlegi előrejelzésekhez képest jelentősen eltérően alakulnak (különösen, ha a 2023. évi átlagos infláció mértéke meghaladja a 18 százalékot), úgy a féléves makrogazdasági és vállalkozási adatok birtokában újra tárgyalják a jelen megállapodásban foglaltakat” – hangsúlyozta.
A közleményben a MASZSZ rámutat arra, hogy a minimálbéres keresők háztartásaira jellemző fogyasztási szerkezetben, amelyben az élelmiszerre és energiafelhasználásra fordított kiadások együttes hányada jóval nagyobb az átlagosnál, az infláció növekedése a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kimutatása szerint legalább 1 százalékkal meghaladja az átlagos mértéket. Ezt figyelembe véve az infláció az alacsony bérűek körében az előre jelzett átlagosan 18 százalékkal szemben 19-nél is magasabb lesz.
„A szakszervezetek elvárják, hogy a partnerek, a munkáltatói és a kormányoldal aláírói is tartsák be a megállapodást, és ennek megfelelően kezdődjenek meg időben a bérkorrekciós tárgyalások” – fogalmazott a MASZSZ elnöke.
Zlati Róbert a sajtóban megjelent munkáltatói aggodalmakkal kapcsolatban kifejtette: a munkavállalók képviselői is tisztában vannak azzal, hogy az évközi béremelés újabb terhet jelent a cégek számára, de nem kívánnak mást, mint tisztes megélhetéshez szükséges béreket és a megállapodásban foglaltak szellemiségének betartását, megvalósítását.
(MTI)
Az unió bírósága az éjszakai munkát végzők – feladatuk jellegének megfelelő – jogvédelmi szintjét vette górcső alá egy bolgár, tűzoltók által indított perfolyam nyomán.
Azokhoz a munkáltatókhoz térnek vissza motiváltan, felkészülten a munkavállalók a szülés utáni szabadságról, amelyek támogatták a távozás folyamatát, és a szabadság idején is tartották a kapcsolatot a dolgozóikkal – derül ki a Profession.hu felméréséből.
Nem kétséges, hogy a munkavállaló azáltal, hogy munkát végez, a munkáltató jogos gazdasági érdekeit szolgálja. A munkáltató jogos gazdasági érdekeinek védelme ugyanakkor nem merül ki ennyiben, hanem éppen, hogy arról szól, hogy a munkavállalónak bizonyos magatartásoktól tartózkodnia kell. Az alábbiakban az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat ismertetjük.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!