Már 365 ezer a bruttó átlagkereset


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Júniusban a bruttó átlagkereset 10,6 százalékkal, 364 800 forintra nőtt egy év alatt. A reálkeresetek 6,9 százalékkal bővültek.

Júniusban a bruttó átlagkereset 364 800 forint volt, 10,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A KSH adatai szerint az idén január-júniusban a bruttó átlagkereset 359 500 forint, a nettó átlagkereset 239 000 forint volt, mindkettő 10,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Júniusban a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 242 600 forint, a kedvezményeket is figyelembe véve 250 100 forint volt.

Az első félévben a reálkereset 6,9 százalékkal emelkedett a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 3,5 százalékos növekedése mellett.

Júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 375 100 forint volt, 9,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál.  A 3,4 százalékos inflációval  számolva reálértéken 6,0 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

A vállalkozásoknál 10,8 százalékkal nőtt az átlagkereset és 378 ezer 800 forint volt júniusban, a költségvetésben 6,0 százalékos éves növekedéssel 367 ezer 500 forintot tett ki.

Az iparban 12,0, az építőiparban 7,6 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset és júniusban 390 ezer, illetve 281 ezer forint volt. A pénzügyi biztosítási szektorban átlagosan 705 ezer forintot, az infokommunikációs szektorban 620 ezer forintot lehetett keresni  júniusban, ami 4,1, illetve 10,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az idegenforgalomban – szálláshely szolgáltatás, vendéglátás – 13,9 százalékos volt a keresetek emelkedése, de még nem érte el 240 ezer forintot.

A közigazgatásban és a védelmi szerveknél 429 ezer forint volt a havi bruttó kereset 10,9 százalékkal több az egy évvel korábbinál, az oktatásban 3,2 százalékkal, az egészségügyben 5,1 százalékkal  340 ezer, illetve 351 ezer forintra.

A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiak körében 393 700 forintot, míg a nők körében 325 700 forintot ért el, ami a férfiak esetében 11,3, a nők esetében 9,6 százalékos növekedést jelent egy év alatt.

A rendszeres – prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli – bruttó átlagkereset 334 600 forintra becsülhető január-júniusban, 10,5 százalékkal nőtt egy év alatt – közölte a KSH.

A kormány béremelésre és adócsökkentésre épülő gazdaságpolitikájának is jelentős szerepe van a keresetek növekedésében – értékelte a KSH adatait Varga Mihály pénzügyminiszter a tárca lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint. A foglalkoztatás bővülésével párhuzamosan folyamatosan emelkedő bérek és lakossági fogyasztás érdemben járultak hozzá a magyar gazdaság teljesítményének öt százalék feletti növekedéséhez, amellyel Magyarország az uniós rangsor élére ugrott – áll a közleményben.

(MTI, Adó Online)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.

2024. október 1.

A munkajogi elévülés meghatározása és szerepe a gyakorlatban

Az elévülés, mint az idő múlásának jogi következménye nem csupán munkajogi fogalom, a többi jogterület, így a polgári jog vagy akár a büntetőjog is használja. Az elévülés intézményének célja, hogy az igények érvényesítését csupán meghatározott időbeli keretek között biztosítsa a felek részére, a már hosszabb ideje nyugvó állapotokat utóbb már ne lehessen bolygatni. Az elévülés beálltával maga az igény nem szűnik meg, azonban azt a továbbiakban már nem lehet bíróság előtt érvényesíteni, azaz annak teljesítését kikényszeríteni a másik féltől.