Meghaladta a 2000 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére az első negyedévben


Az első negyedévben a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2061 forint volt, ami 15,9 százalékos növekedés az előző év hasonló időszakában mért 1779 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary hétfőn.

A földrajzi bontást tartalmazó statisztikák azt mutatják, hogy a legtöbb régió fizikai átlagórabérei között nincsen jelentős eltérés, ez az érték egy viszonylag szűk, 1700-1900 forint közötti sávban mozog. Csupán Közép-Dunántúl, illetve Közép-Magyarország és a főváros ugrik ki ebből a mezőnyből: előbbi régióban 2100 forint már az órabérek átlagos nagysága, miközben utóbbi területeken ez az érték immár a 2600 forintot közelíti.

„Az első látásra kiemelkedő mértékű növekedésben szerepet játszott egy egyszeri hatás is: a minimálbér-emelés kivételesen már a decemberi béreknél érvényesült, így a cégek már idén végrehajtották az általában csak januárban esedékes béremeléseiket – hívta fel a figyelmet Hamrák Viktor, a Trenkwalder szolgáltatási igazgatója. – Enélkül becsléseink szerint 13-15 százalék között alakult volna a béremelkedés éves üteme. Mivel decemberben már csupán 5,5 százalékkal emelkedett az infláció az egy évvel korábbi szinthez képest, mindenképpen kijelenthető, hogy a reálbérek a 2023-ban tapasztalt visszaesés után ismét növekedési pályára kerültek.

A Moore Hungary ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. Az 700 ezer és 1 millió forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke 2023 negyedik negyedévében átlagosan 10,3 százalék volt az előző év hasonló időszakához viszonyítva.

A szellemi középvezetők körében jellemzően csak januárban kerül sor a fizetések éves szintű rendezésére, ennek ellenére immár ebben a körben is kétszámjegyű lett az év végére a bérnövekedés üteme – magyarázza Hajnal Péter, a Moore Hungary ügyvezető partnere. – Bár számos vállalkozás továbbra is küzd a recesszió miatt fellépő finanszírozási problémákkal, a munkahelyek többségében immár a középvezetői szinten is biztosított lehet a reálbérek újbóli növekedése.”

Az országos szinten már több mint 60 ezer főt foglalkoztató szolgáltatóközpontok (SSC-k) középvezetői esetében a fenti szellemi foglalkozású középvezetői átlagtól is kissé elmaradó, 9,3 százalékos béremelést hajtottak végre az elmúlt év során a Moore Hungary adatai szerint. Továbbra is viszonylag magas, 4 százalék körüli mind a kilépési, mind a belépési forgalom ebben a körben, vagyis továbbra is aktív a fluktuáció. Ezt a cégek jövőre – a növekvő verseny miatt – várhatóan a meglévő állomány körében is érvényesített magasabb bérekkel igyekeznek majd mérsékelni.

Forrás: Trenkwalder


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.

2024. május 9.

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem Dabason a Prohuman cégcsoportnál

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.