Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Természetesen mind a munkáltató, mind a munkavállaló érdeke az, hogy a munkavállaló egészséges legyen, és képes legyen ellátni a munkáját. Bárkivel, bármikor előfordulhat ugyanakkor, hogy egy betegség, vagy baleset miatt átmenetileg nem tud dolgozni. Tekintsük át, hogyan osztja meg ennek kockázatát a jogi szabályozás a felek között.
A Munka Törvénykönyve szerint a munkavállaló mentesül rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségének teljesítése alól, ha keresőképtelen. Betegen tehát nem kell dolgozni, függetlenül attól, hogy az egyéb szabályok alapján a munkavállaló erre az időre kap-e valamilyen ellátást.
A munkáltató kérheti a keresőképtelenség hitelt érdemlő igazolását, amelyet a kezelőorvos állít ki. Másfelől, az általános együttműködési kötelezettségből eredően a munkavállalónak kötelessége is, hogy tájékoztassa a munkáltatót, ha nincs a munkája elvégzéséhez szükséges egészségi állapotban.
A betegség miatti keresőképtelenség tartamára a munkavállalót naptári évenként 15 munkanap betegszabadság illeti meg, amelyre a távolléti díj 70%-a jár. Minden évben tehát a betegen töltött napokból az első 15-re a munkáltató fizet díjazást a munkavállalónak. Ha ez a 15 munkanap elfogyott, a munkavállalót társadalombiztosítási ellátásként táppénz illeti meg. Ennek összege a társadalombiztosítási jogszabályokban meghatározott módon kalkulált átlagos jövedelem 60%-a, illetve fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátás mellett 50%-a.
A táppénz pénzbeli társadalombiztosítási ellátás, ennyiben tehát a betegség kockázatát a társadalom közösen viseli. Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy a betegsége miatti keresőképtelenség, valamint a kórházi (klinikai) ápolás időtartamára folyósított táppénz egyharmadát is a munkáltatónak kell megfizetnie. Betegszabadság csak a betegség miatti keresőképtelenség idejére jár. Ha a keresőképtelenség oka valami más (pl. üzemi baleset, foglalkozási betegség vagy veszélyeztetett terhesség), úgy az első naptól táppénzt kap a munkavállaló.
Ezekből a finanszírozási szabályokból érthető, hogy a munkáltatók miért preferálják az egészséges munkavállalókat. Különösen egy kis cég számára lehet komoly teher, ha hónapokig kell táppénz hozzájárulást fizetnie egy tartósan beteg munkavállalója után, anélkül, hogy ez a munkavállaló számára profitot termelne. Vegyük azonban észre az érem másik oldalát is! A beteg munkavállaló jövedelme már a betegszabadság idején is biztosan esik 30%-kal, amely tartós betegség esetén további 10%-kal csökken. Mindeközben a beteg kiadásai nem lesznek kevesebbek, hiszen a rezsiről, élelemről stb. keresőképtelensége alatt is gondoskodnia kell, sőt akár éppen a betegség miatt lesznek plusz költségei. Ehhez még vegyük hozzá, hogy tartós távollét esetén a legtöbb munkáltató megvonja a cafetéria juttatásokat is. Miközben tehát a munkáltató számára kétségtelen kockázat, ha a munkavállalója beteg lesz, az ezzel járó anyagi terheket legalább ennyire viseli maga a keresőképtelen munkavállaló is. És ne felejtsük el, ráadásul mindeközben ő az, aki rosszul van.
A betegszabadság év közben kezdődő munkaviszony esetén időarányosan jár, például a szeptember 1-jén kezdődő munkaviszony esetén 15 helyett 5 munkanap. A számításnál a fél napot elérő töredéknap egész munkanapnak számít. Nincs azonban már jelentősége annak, hogy a naptári évben más munkáltatónál fennálló munkaviszonyban a munkavállaló hány nap betegszabadságot vett igénybe. A korábbi szabályokkal szemben tehát az előbbi példában a munkavállalót akkor is megilleti az 5 munkanap betegszabadság, ha az adott évben előzőleg fennálló munkaviszonyában már mind a 15 napot igénybe vette. A 15 munkanapos keret – illetve annak időarányos része – így minden munkaviszonyban újrakezdődik.
A táppénzellátás minden naptári napra jár (tehát például a heti pihenőnapokra is), a betegszabadságot viszont a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra és a munkanapra eső munkaszüneti napra kell kiadni. Fontos változás, hogy az új Munka Törvénykönyve szerint – a rendes szabadsághoz hasonlóan – a betegszabadságot is órákban kell nyilvántartani és elszámolni, ha az adott napi munkaidő-beosztás a munkavállaló szerződés szerinti napi munkaidejének mértékétől eltér. Például, ha a napi 8 órára szerződött munkavállaló hétfőn keresőképtelen, és e napra 12 órás műszakra volt beosztva, ezt 12 óra betegszabadságként kell elszámolni. Praktikusan ez tehát 1,5 nappal csökkenti majd az éves betegszabadság keretét. Munkaidő-beosztás hiányában a szabadságot az általános munkarend és a napi munkaidő figyelembevételével kell kiadni.
A keresőképtelenség további munkajogi összefüggéseit a következő bejegyzésben foglalom össze.
Dr. Kártyás Gábor blogbejegyzése az azujmunkatorvenykonyve.hu oldalon olvasható.
