Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Amennyiben a munkáltató meg kívánja szüntetni a munkaviszonyt, sok esetben először felajánlja a közös megegyezés lehetőségét a munkavállalónak. Nem mindegy azonban, hogy ez az ajánlattétel milyen körülmények között valósul meg; a cél tényleg az-e, hogy a munkavállaló részéről a közös megegyezés aláírása valóban tudatos, minden információ ismeretében átgondolt döntés legyen.
Hogyan kell tehát megtörténnie a kétoldalú munkaviszony-megszüntetésnek, és mik azok az esetek, amikor a munkavállaló utóbb sikeresen megtámadhatja a közös megegyezést?
A közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetés mindkét fél számára előnyös lehet: a munkáltatónak így nincs indokolási kötelezettsége, a munkavállalónak pedig az új munkahely keresése során jelenthet könnyebbséget egy magatartási problémákkal indokolt felmondás helyett, ha az állásinterjún be kell számolnia a munkaviszony megszűnésének okáról. További előnye a közös megegyezésnek, hogy abban a felek a munkaviszony megszüntetéséhez kapcsolódó megállapodásaikat is rögzíthetik.
A közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetést bármelyik fél, a munkaviszony fennállása során bármikor kezdeményezheti. Önmagában az, hogy a kezdeményező fél jelzi, hogy a közös megegyezésben történő megállapodás hiányában egyoldalúan fogja megszüntetni a munkaviszonyt, nem jogsértő. Tekintettel azonban arra, hogy a munkaviszonyban a munkavállaló az alárendelt fél, jogaival, lehetőségeivel kapcsolatban kevesebb ismerettel rendelkezik, a munkáltató kötelezettsége úgy eljárni az általa kezdeményezett közös megegyezésről szóló tárgyalások során, hogy a munkavállaló végül minden szükséges információ birtokában, szabadon tudjon arról dönteni, él-e a lehetőséggel, vagy inkább a munkáltató egyoldalú döntésére bízza jogviszonyának további sorsát.
Amennyiben a felajánlott közös megegyezés elfogadása, aláírása nem egy mindenre, így például a munkavállalót az egyoldalú jogviszony-megszüntetés esetén megillető összegekre is kiterjedő tájékoztatáson, továbbá a munkavállaló befolyásmentesen meghozott döntésén alapul, felmerülhet a közös megegyezés megtámadásának lehetősége.
A megtámadásnak egyrészről indoka lehet a tévedés és a megtévesztés. Tévedésre hivatkozni olyan esetben lehet, ha azt a másik fél okozta, vagy felismerhette. A tévedés csak akkor ad megfelelő alapot a közös megegyezés megtámadására, ha az a megállapodás megkötésekor állt fenn és lényeges körülményre vonatkozott, azaz annak ismeretében a fél nem vagy más tartalommal kötötte volna az egyezséget. A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 28. § (1) bekezdés] Ennek megfelelően például, ha a munkáltató tévesen arról tájékoztatja a munkavállalót, hogy számára felmondás esetén sem járna végkielégítés, így az általa felajánlott közös megegyezés aláírásával semmilyen díjazástól nem esik el, tévedésről beszélhetünk.
Tévedés valósul meg akkor is, ha a munkavállaló a jogszerűtlenül kikötött próbaidő érvényességében való tévedés miatt gondolja úgy, hogy a közös megegyezés alternatívája az azonnali hatályú felmondás, és ezért dönt a megállapodás aláírása mellett, feltéve, hogy a munkáltató ezt a tévedést felismerhette [BH2005. 160.]. Nem jogosult a megtámadásra azonban az, aki saját tévedését felismerhette vagy annak kockázatát vállalta [Mt. 28. § (2) bekezdés]. A tévedés eredhet közös téves feltevésből is, amikor mindkét fél ugyanabban azt a kérdést ismeri hibásan, ekkor bármelyik fél megtámadhatja a megegyezést [Mt. 28. § (1) bekezdés]. Amennyiben azonban a munkáltató szándékos magatartásával ejti tévedésbe vagy tartja tévedésben a munkavállalót, így például kifejezetten azért állít valótlant, hogy azzal rávegye a közös megegyezés aláírására a munkavállalót, megtévesztés jogcímén kizárólag a megtévesztett fél jogosult a megállapodás megtámadására [Mt. 28. § (3) bekezdés].
A megtámadás indoka lehet a jogellenes fenyegetés is [Mt. 28. § (4) bekezdés], amely jelenthet akár fizikai kényszert, de olyan pszichés ráhatást is, amely a másikat a szabad elhatározás meghozatalában megakadályozza. A befolyásmentes döntés érdekében a munkáltató akkor jár el helyesen, ha az azonnali indulatok kihasználása helyett nyugodt légkört teremtve, a munkavállaló kérdéseire számára érthető válaszokat adva teszi meg közös megegyezésre vonatkozó ajánlatát és megfelelő időtartamot biztosít annak átgondolására. Helytelen eljárás, ha visszautasításra kerül a munkavállaló azon kérése, hogy felhívhassa házastársát vagy jogi ügyekben jártas ismerősét a helyzet megbeszélése érdekében. Az azonnali döntésre való felhívás a bírósági gyakorlat által alátámasztottan is megalapozza a jogellenes fenyegetés megvalósulását [BH2001. 340.].
Megtévesztés és jogellenes fenyegetés akkor is fennállhat, ha az harmadik személy részéről történt és erről a másik fél tudott vagy tudnia kellett [Mt. 28. § (5) bekezdés]. Elképzelhető tehát, hogy nem a munkáltatói jogkör gyakorlója, hanem például a munkáltató részéről eljáró ügyvéd ejti tévedésbe vagy fenyegeti a munkavállalót, ha a munkáltató erről tudott, a megállapodás megtámadható.
Amennyiben a munkavállaló felismeri tévedését vagy a jogellenes fenyegetés, azaz például a kényszert eredményező légkör megszűnik, a munkavállalónak harminc napja van, hogy írásban közölje a munkáltatóval a megtámadásra irányuló jognyilatkozatát [Mt. 28. § (7)-(8) bekezdés]. A megtámadás nem automatikusan teszi érvénytelenné a megállapodást, hanem csak annak sikeressége esetén [Mt. 28. § (9) bekezdés], azaz, ha azt a másik fél elfogadja, vagy azt bíróság megállapítja. Ekkor a munkaviszony jogellenes megszüntetésének szabályai alkalmazandóak [Mt. 29. § (5) bekezdés].
