Minimálbér: a munkaadók 2,6 százalékkal emelnének


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A munkaadók maximum 2,6 százalékkal emelnék a minimálbért és a szakmunkás bérminimumot 2013-ban, a szakszervezeti oldal viszont legalább a várható infláció mértékével történő növelést szeretne.


Hétfőn ülésezett a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF), amelyen a jövő évi bérekről cseréltek véleményt a felek.Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ-Coop Szövetség elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: a munkaadók minkét kötelező bérelemnél maximum 2,6 százalékos emelést tartanának elfogadhatónak, és ezen álláspontjukat ismertették a hétfői ülésen. A tárgyalások jövő hétfőn folytatódnak. Zs. Szőke Zoltán szerint, ha akkor sem lesz megállapodás, akkor a kormány határozza majd meg a minimálbért.

A jelenleg 93 000 forintos minimálbérnél ez 95 418 forintos bért, a szakmunkás bérminimumnál – amely jelenleg 108 ezer forint – 110 808 forintos 2013-as bért jelentene.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára elmondta: miután a parlament elfogadta a jövő évi adó- és cafetéria szabályokat, a peremfeltételekről szóló vita befejeződött, immár adott az az adókörnyezet, amelybe be kell illeszteni a bértárgyalásokat.

A főtitkár kifejtette: a munkaadók szerint közgazdaságilag továbbra sem indokolt a béremelés, ugyanakkor mindenképpen szeretnének megállapodni a szakszervezetekkel, ezért egy minimális elmozdulásra lehetőséget látnak. Ez egy szerény mértékű, de érzékelhető emelés lenne – fogalmazott Dávid Ferenc.

A Munkástanácsok szerint a bérpótlékok miatti, átlagosan 10-15 százalékos jövedelemkiesést is rendezni kell – mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének. Szerinte a versenyszférában működő cégek az utóbbi években megtakarítottak annyit, hogy egy infláció mértékű béremelést kigazdálkodható lenne.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Távmunka és költségtérítése szabályai 2024-ben

A munkáltató alapvető kötelezettsége, hogy a munkavállalók részére a munkaviszony teljesítésével összefüggésben felmerült költségeket megtérítsék. Ez az állítás a távmunkában dolgozók esetében is igaz, a hatályos jogszabályi környezet pedig adómentes juttatási lehetőséget is biztosít az ilyen munkavállalók számára.

2024. május 27.

Felforgatja a munkaerőpiacot a mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia (MI) által érintett ágazatokban ugrásszerűen nőtt a termelékenység, az MI-t használó állások egyre nagyobb számban jelennek meg és akár 25%-os bérprémiumot kínálnak – derül ki a PwC Global AI Jobs Barometer felméréséből, mely 15 ország több mint félmilliárd álláshirdetését elemezte.