Minimálbér és garantált bérminimum 2018-ban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 2018-ban érvényes minimálbér és garantált bérminimum összegét a kormány és a versenyszféra képviselőinek megállapodása rögzítette.


A minimálbér összege 2018. január 1-jétől 138 000 forint, a garantált bérminimum összege 180 500 forint. 

A 2018-ban érvényes minimálbér és garantált bérminimum összegeket tartalmazó rendelet a Magyar Közlöny 2016. évi 204. számában jelent meg.

Minimálbér 2018

2018. január 1-től a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére a megállapított alapbér kötelező legkisebb összege (minimálbér) havibér alkalmazása esetén bruttó 138 000 forint.

 

2018. január 1-jétől a minimális hetibér 31 730 forint, napibér alkalmazása esetén 6 350 forint, órabér alkalmazása esetén pedig 794 forint. 

Garantált bérminimum 2018

A legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben, teljes munkaidőben foglalkoztatottak esetében a megállapított garantált bérminimum 2018. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén bruttó 180 500 forintra emelkedett. 

2018. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 180 500 forint, hetibér esetén 41 500 forint, napibér alkalmazása esetén 8 300 forint, órabér eseten pedig legalább 1 038 forint lesz a dolgozóknak kifizetendő bér összege.

Részmunkaidőben foglalkoztatottak esetén a meghatározott havi, heti és napi bért a munkaidő mértékével arányos összegben kell figyelembe venni.

Minimálbér, garantált bérminimum változása az elmúlt években

Egyes juttatások a minimálbér összegéhez kötődnek, így ezek is emelkednek a minimálbér összegének változásával. 

A változás érinti többek között a gyed (gyermekgondozási díj) összegét is. A gyed a szülő korábbi jövedelmének 70 százaléka, de maximális összege a minimálbérhez igazodik. A gyed kifizetési plafonja a minimálbér kétszeresének 70 százaléka. Azaz 2018-ban (138.000*2*0,7 forint ),193 200 forint a gyed maximális összege. 

A bejegyzés szerzője Pentz Edina, az RSM Hungary bérszámfejtési vezetője. Az RSM Blog az Adó Online szakmai partnere. 


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

Álláskeresés nyáron? – Itt az idő a nézelődésre!

Bár nem ebben az időszakban a legszélesebb a kínálat a munkáltatói oldalon és lassul a kiválasztás folyamata is, de jellemzően nem húzzák le a rolót a vállalkozások. Igenis van esély álláskeresőként, bár szükség van egy kicsit több türelemre.

2024. július 3.

Profession.hu: beindult az alkalmi munkák szezonja

Beindult az alkalmi munkák szezonja, május második felétől látványosan nőttek az ilyen típusú megbízásokra toborzó álláshirdetések, amelyekben leggyakrabban egyebek mellett felszolgálót, pincért, sofőrt és futárt keresnek – közölte a Profession.hu kedden.

2024. július 3.

Képzési lehetőségekkel lehet megtartani a kifáradt munkavállalókat

A munkavállalók majdnem fele (45%) úgy érzi, hogy az elmúlt évben jelentősen megnőtt a munkaterhelése, kétharmaduk (62%) pedig bizonytalannak érzi helyzetét a munkahelyi változások felgyorsulása miatt. Mindez a készségeik hosszú távú fejlesztésére ösztönzi őket, és 28% akár váltana is munkahelyet egy éven belül – derül ki a PwC Global Workforce Hopes & Fears felméréséből.