Mit tegyünk, ha belezúgunk a titkárnőbe? – szerelem és munkajog


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ki ne ismerné a romantikus történetek kliséjét, amelyben a fehér lovon érkező szőke herceg valójában öltönyös-nyakkendős faarcú üzletember, aki a királykisasszony helyett a szeleburdi gyakornoklányba szeret bele, és az első csók sem a vasorrú bába teteme felett csattan el, hanem a kick-off meeting után a tárgyalóban. A romantikától a munkahely sem lehet mentes, így a munkajognak is szembe kell néznie a szerelemmel. 


A munkahelyre természetesen nem ismerkedni járnak a munkavállalók, ám ettől még megeshet, hogy éppen ott találkoznak a Nagy Ővel. A munka törvénykönyve szerint a munkavállaló köteles munkaidőben munkára képest állapotban a munkáltató rendelkezésére állni, munkáját személyesen, az általában elvárható szakértelemmel és gondossággal, a munkájára vonatkozó szabályok, előírások szerint végezni. Kérdés, hogyan fér mindezzel össze a munkahelyi románc, avagy mit tehet a munkáltató, ha Ámor kezd körözni a munkahely felett.

Érdemes alapjogi oldalról közelítenünk a kérdéshez. A Niemitz-esetben az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy a „privátszférát” nem lehet valamiféle belső körre szűkíteni, amelyben az egyén saját döntése szerint élhet, teljesen kizárva a külső világot. A magánéletnek ugyanis bizonyos fokig része a más emberekkel való kapcsolatlétesítés, érintkezés joga is. A magánéletből nem zárthatóak ki a szakmai, illetve üzleti természetű tevékenységek sem, hiszen a legtöbbünknek éppen a munka kapcsán van leginkább lehetősége arra, hogy kapcsolatot létesítsen a külvilággal. Ezt erősíti, hogy napjainkban egyre nehezebb elkülöníteni a munkát a magánélettől, különösen szellemi foglalkozásúak esetén. Egy kötetlen munkaidőben, otthonról dolgozó munkavállaló maga sem tudná biztosan megmondani, mikor érintkezik másokkal magánemberként, és mikor munkáltatója nevében. (Lásd még: A főnök felesége)

A magánélethez való jogunkat nem akasztjuk a fogasra a munkahelyre beléptünkkor, az munkaidőben, a munkahelyen is megillet bennünket. Ezért a munkavállaló semmilyen kötelezettségszegést nem követ el azzal, ha a munkahelyen megismert kollégájával, vagy akár a munkáltató üzletfelével, ügyfelével létesít valamilyen magánéleti kapcsolatot. Ezt önmagában semmilyen jogszabály nem tiltja, és – éppen a magánélethez való jog fenti értelmezéséből fakadóan – a munkáltató maga sem rendelkezhet ekként.

Ehhez képest a munkáltatók néha megmosolyogtató összeférhetetlenségi szabályokkal igyekeznek mégis alkalmazottaik emlékezetébe idézni a „házi nyúlra nem lövünk” elvet. A kollégák, üzletfelek közötti magánéleti kapcsolatokat tiltó rendelkezésekkel szemben két ellenvetést tehetünk. Egyrészt, betarthatatlanok, hiszen mégis hogyan tiltható meg két embernek, hogy ne legyenek szimpatikusak egymásnak – lásd ehhez még Petőfi „A virágnak megtiltani nem lehet” című versét. Másrészt, minden jogi alapot nélkülöznek, a magánszférához való jog védelme miatt.

Meg kell jegyeznem, hogy ezt a magánszféra-barát megközelítést nem biztos, hogy osztaná a bírói gyakorlat. Ha arra gondolunk, hogy a bíróságok már önmagában azon az alapon is megállapítják a vezető állású munkavállalók összeférhetetlenségét, hogy a cégjegyzék szerint a munkavállaló cégének van a munkáltatóval azonos tevékenysége – még ha soha nem is végezte ezt a tevékenységet –, elképzelhető a magánéleti kapcsolatok szigorúbb megítélése is.

Munkajogi kérdés válasz csomag

Ha a magánéleti és munkahelyi kapcsolatok összefonódása önmagában nem is tilos, ez nem jelenti azt, hogy a munkahelyen szövődő románc ne vezethetne olyan magatartáshoz, ami viszont már jogellenes. A következő bejegyzésben ezekre nézünk példákat.

Mit tehet a munkáltató?

Bár nem korlátozható, hogy a munkavállaló munkahelyi kapcsolatait a magánéletben tovább szője, a magánszféra mégsem gyűrűzhet be korlátlanul a munkahelyre. Cikkünk második részében éppen ilyen eseteket veszünk sorra, és áttekintjük, mit tehet a munkáltató a nem kívánt következmények megakadályozására.


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

Álláskeresés nyáron? – Itt az idő a nézelődésre!

Bár nem ebben az időszakban a legszélesebb a kínálat a munkáltatói oldalon és lassul a kiválasztás folyamata is, de jellemzően nem húzzák le a rolót a vállalkozások. Igenis van esély álláskeresőként, bár szükség van egy kicsit több türelemre.

2024. július 3.

Profession.hu: beindult az alkalmi munkák szezonja

Beindult az alkalmi munkák szezonja, május második felétől látványosan nőttek az ilyen típusú megbízásokra toborzó álláshirdetések, amelyekben leggyakrabban egyebek mellett felszolgálót, pincért, sofőrt és futárt keresnek – közölte a Profession.hu kedden.

2024. július 3.

Képzési lehetőségekkel lehet megtartani a kifáradt munkavállalókat

A munkavállalók majdnem fele (45%) úgy érzi, hogy az elmúlt évben jelentősen megnőtt a munkaterhelése, kétharmaduk (62%) pedig bizonytalannak érzi helyzetét a munkahelyi változások felgyorsulása miatt. Mindez a készségeik hosszú távú fejlesztésére ösztönzi őket, és 28% akár váltana is munkahelyet egy éven belül – derül ki a PwC Global Workforce Hopes & Fears felméréséből.