Munkáltatók, figyelem: már nem kérhető minden pályázótól erkölcsi


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az európai adatvédelmi rendelet (GDPR) értelmében, a cégeknek alig maradt lehetőségük erkölcsi bizonyítványt kérni leendő munkavállalóiktól – hívja fel a figyelmet közleményében a Baker McKenzie ügyvédi iroda. Bűnügyi nyilvántartást kizárólag az állam vezethet, piaci szereplő pedig csak akkor kezelhet bűnügyi személyes adatot, ha erre jogszabályi felhatalmazása van. A szabálysértők több millió forintos bírsággal is számolhatnak.

Leszűkítette a munkavállalók bűnügyi előéletét ellenőrző lehetőségeket, így az erkölcsi bizonyítvány bekérést az idén tavasztól alkalmazandó GDPR. Ezt a hatósági dokumentumot jelenleg csak a tizennyolcadik életévét be nem töltött személyek nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végző munkáltatók, illetve az állami szféra adatkezelői kérhetik – ilyenek többek közt a közalkalmazottakat, kormánytisztviselőket foglalkoztatók, illetve a bíróság vagy az ügyészség.

Korlátozott keretek között a piaci szereplők továbbra is rákereshetnek a jelentkező munkavállaló hátterére, de az ilyen háttérvizsgálat nem irányulhat bűnügyi személyes adatok gyűjtésére és kezelésére. Amennyiben a jogszabály bizonyos munkakörök betöltéséhez büntetlen előélet meglétét írja elő, akkor a munkaadó – meghatározott előírások szerint – kezelhet bűnügyi személyes adatokat és elvárhatja az erkölcsi bizonyítvány bemutatását. Az ilyen pozíciók köre azonban igen szűkre szabott: pénzkezeléssel foglalkozó személytől például korábban lehetett erkölcsi bizonyítvány bemutatását kérni, ezt azonban ma már nem írja elő jogszabály. Pedagógus vagy óvodában foglalkoztatott gondnok esetében viszont jogszerűen kérhető a büntetlen előélet igazolása.

„A munkáltatók számos olyan esetben is erkölcsi bizonyítványt kérnek, amikor arra nincs jogalapjuk. A GDPR értelmében pusztán a munkáltató jogos érdeke alapján nem követelhető meg egy munkavállalótól a büntetlen előélet igazolása. A munkavállaló kifejezett hozzájárulásával sem kérhető be ilyen igazolás, mivel ez súlyosan sérti az érintett jogait. Azoknak a hazai cégeknek, amelyek jelenleg is erkölcsi bizonyítványt kérnek a hozzájuk jelentkezőktől, érdemes felülvizsgálni eddigi gyakorlatukat, mivel a bűnügyi személyes adatok jogszerűtlen kezelése milliós nagyságrendű adatvédelmi bírsággal is járhat. Továbbá az érintett személyiségi jogai megsértése miatt polgári bíróság vagy egyenlő bánásmód hatóság előtt is érvényesítheti a jogait, ha a bűnügyi személyes adat kezelése hátrányos megkülönböztetést eredményezett a számára.” – hangsúlyozták a Baker McKenzie adatvédelmi szakértői, dr. Bereczki Tamás és dr. Liber Ádám.

A bűnügyi személyes adatok kezelése miatt további követelményeknek is meg kell felelnie annak a szervezetnek, amely főtevékenysége keretében nagy számban kezel ilyen információkat. Ebben az esetben adatvédelmi tisztviselőt kell kijelölnie, adatvédelmi hatásvizsgálatot szükséges végeznie, és bizonyos esetekben köteles az adatvédelmi hatósággal is konzultálni.

Bűnügyi személyes adatok kezelése esetén a tevékenységek nyilvántartását az ilyen típusú adatkezelésről akkor is kötelező vezetni, ha az adatkezelő egyébként mentesülne e kötelezettség alól, mert például csak alkalmilag végez ilyen tevékenységet. Bűnügyi személyes adat kezelése esetén szigorúbb adatbiztonsági szervezési és technikai intézkedéseket szükséges alkalmazni, mint normál személyes adat kezelésekor.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.

2024. október 1.

A munkajogi elévülés meghatározása és szerepe a gyakorlatban

Az elévülés, mint az idő múlásának jogi következménye nem csupán munkajogi fogalom, a többi jogterület, így a polgári jog vagy akár a büntetőjog is használja. Az elévülés intézményének célja, hogy az igények érvényesítését csupán meghatározott időbeli keretek között biztosítsa a felek részére, a már hosszabb ideje nyugvó állapotokat utóbb már ne lehessen bolygatni. Az elévülés beálltával maga az igény nem szűnik meg, azonban azt a továbbiakban már nem lehet bíróság előtt érvényesíteni, azaz annak teljesítését kikényszeríteni a másik féltől.