Munkástanácsok: a szakmunkások bérminimuma az emeléssel már korrekt lehet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A minimálbér 200 ezer forintra emelésével a szakmunkás-bérminimum mintegy 250 ezer forintra nőne – mondta a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke, Palkovics Imre az M1 műsorában.

A minimálbér és a szakmunkások bérminimuma „mindig együtt mozog”; az emelés után egy kezdő szakmunkás már „korrekt bérnek nevezhető” fizetést vihet haza. A minimálbér emelése további béremelkedést eredményezhet, hiszen a munkáltatók csak így tarthatják meg a versenyképes munkaerőt. Tehát arra lehet számítani, hogy a teljes magyar bérskála ennek köszönhetően meg fog emelkedni – mondta Palkovics Imre a kormányzati tervekkel kapcsolatban.

Szerinte eddig sem volt semmilyen káros hatása a minimálbér emelésének, mert a magyar gazdaság „fundamentumai” erősek, és most sem számít például elbocsátásokat vagy a munkanélküliség növekedésére. Az emelést egy lépcsőben végre lehetne hajtani, de ha a politika úgy dönt, két lépcsőben is bevezethető – fűzte hozzá.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 20.

Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása: értéket teremt

Évente közel 200 milliárd forintot fizetnek be a hazai vállalkozások rehabilitációs hozzájárulásként az államkasszába, mivel a foglalkoztatottak között a megváltozott munkaképességű alkalmazottak aránya nem éri el az öt százalékot. Becslések szerint ez a csoport akár 100 ezres tartalékot is jelenthet a magyar munkaerőpiacnak. Az ezen munkavállalók munkába állításához szükséges jól átgondolt stratégia kidolgozásához és megvalósításához a legtöbb vállalat jelenleg nem tud megfelelő szakembert allokálni, ezért érdemes külsős szakértő vagy HR szolgáltató támogatását bevonni.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.