Munkavállaló a gáton!

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Dunán levonuló, rekord méretű árvíz helyreállítási, takarítási munkák mellett munkajogi kérdéseket is hagy maga után. Jár-e fizetés a munkavállalónak, ha önkéntesként munkaidőben homokzsákot pakolt? Igazolatlanul mulasztott-e az, aki a víz miatt nem tudott munkába menni? És mi a helyzet azokkal, akik ugyan bementek a munkahelyükre, de ott az árvíz miatt nem lehetett dolgozni? Stílszerűen, öntsünk tiszta vizet a pohárba!

A híradások részletesen beszámoltak a védekezésben segítő számos önkéntesről. Nem kisebbítve a közreműködők érdemeit, munkajogi szempontból annak van jelentősége, hogy az ő munkájuk valóban önkéntes volt. Tehát, szabadidejük terhére vállalhatták ezt a szolgálatot, de a munkaviszonyból eredő kötelezettségeiket ez nem befolyásolhatta. Azaz, a gáton teljesített önkéntes munka önmagában nem mentesít a munkavégzési kötelezettség alól. Hasonló eset, ha a munkavállaló ugyan megjelenik a munkahelyén, de az egész éjszakai homokzsákolás után holtfáradt. A munkára képes állapotáról ugyanis a munkavállaló ekkor is köteles gondoskodni. Ha kimerültsége miatt a munkavállaló nem képes munkát végezni, az igazolatlanul mulasztásnak minősül.

Más a helyzet, ha a munkavállaló saját házát, telkét, vagyonát menti a védekezéssel. A munka törvénykönyve szerint ugyanis a munkavállaló mentesül a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettsége alól a különös méltánylást érdemlő személyi, családi vagy elháríthatatlan ok miatt indokolt távollét tartamára. A saját otthonát fenyegető katasztrófahelyzet elhárításában való közreműködés mindenképpen ilyen indoknak tekinthető. Ez tehát igazolt távollét, amelyre azonban díjazás nem jár. Természetesen nehéz megítélni, hogy pontosan meddig érdemel „különös méltánylást” a munkavállaló árvízi védekezés miatti távolmaradása (pl. mi a helyzet, ha nem az otthonánál, hanem „csak” a vízparti nyaralójánál erősíti a gátat), mindenesetre véleményem szerint az önzetlen, személyes érintettség nélküli (azaz valóban önkéntes) segítség nem tartozik ide.

Munkajogi kiadványok, szolgáltatások
Munkajogi e-kommentár – Folyamatosan frissülő Mt. magyarázat  Munkajogi kérdés-válasz – Szakértői válasz 5 munkanapon belül Munkajogi könyvek – Online és papíralapú kiadványok

Az árvízi védekezésben való közreműködés nem csak önkéntes lehet. A katasztrófavédelmi törvény szerint ugyanis a Kormány, a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter, a megyei védelmi bizottság elnöke, valamint a (fő)polgármester azonnali ideiglenes polgári védelmi szolgálat teljesítését rendelheti el. Az ebben való közreműködés állampolgári kötelezettség. A törvény azonban azt is hozzáteszi, hogy a munkavállalót az ideiglenes polgári védelmi szolgálat idejére a munkavégzés alól fel kell menteni, és erre az időre távolléti díj jár. Emellett erre az időszakra munkajogi védelemben részesül (a munkáltató felmondással nem szüntetheti meg a munkaviszonyát). A távolléti díjat ilyenkor is a munkáltató fizeti ki a munkavállalónak, de azt utóbb a polgári szolgálat elrendelője köteles részére megtéríteni. Szintén az elrendelő ad ki igazolást a munkavállalónak, hogy jogszerűen volt távol a munkahelyéről.

A fent idézett szabályból már az is kiolvasható, mi a megítélése annak, ha a munkavállaló az árvíz miatt nem, vagy csak késve tud bemenni dolgozni (pl. mert víz alatt van az út, leállt a tömegközlekedés stb.). Ez olyan, elháríthatatlan oknak minősül, amelyre tekintettel a munkavállaló jogszerűen van távol, ám díjazásra nem tarthat igényt. Természetesen vita esetén a munkavállalónak kell igazolnia, hogy az akadály valóban elháríthatatlan volt, és ezért maradt távol munkaidőben.

Végül, olyan eset is lehetséges, amikor a munkavállaló ugyan árvíz idején is munkára jelentkezne, ám a munkáltató nem tud neki munkát biztosítani. Például, mert az üzem van víz alatt, vagy annak közvetlen fenyegetettségében, vagy olyan sok munkavállaló hiányzik a rendkívüli körülmények miatt, hogy a megjelentekkel nem lehet elindítani a termelést. A törvény úgy fogalmaz, hogy ha a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségének a beosztás szerinti munkaidőben nem tesz eleget, a munkavállalót ekkor is megilleti az alapbére. Ezt nevezzük állásidőnek. Ugyanakkor, nem jár díjazás a munkavállalónak, ha a leállást valamilyen elháríthatatlan külső ok okozza. Világosnak tűnik, hogy az árvíz nem csak a munkavállaló, hanem a munkáltató részéről is elháríthatatlan körülmény. A munkáltató tehát ilyen esetben nem köteles bért fizetni azoknak a munkavállalóinak, akik egyébként a rendkívüli helyzetben is rendelkezésére állnak.

A gátakon állva, az emelkedő vízszintet figyelve persze messze nem az a legfontosabb, vajon mi történik idő közben a munkaviszonnyal. A jogi szabályozás feladata az, hogy az ilyen rendkívüli helyzetek jelentette kockázatot igazságosan ossza szét a munkaviszonyban álló felek között. Megítélésem szerint e célkitűzés hatályos munkajogunkban egy ponton szenved csorbát: nehezen tudom elfogadni, hogy a munkavállaló nem csak a saját teljesítését akadályozó körülmények kockázatát viseli (azzal tudniillik, hogy nem kap bért erre az időre), hanem azt a rizikót is, ha a munkáltató nem tud számára munkát biztosítani.

---