Tűzoltók éjszaka – uniós ítélet a különleges munkaszervezésről
Az unió bírósága az éjszakai munkát végzők – feladatuk jellegének megfelelő – jogvédelmi szintjét vette górcső alá egy bolgár, tűzoltók által indított perfolyam nyomán.
Kapcsolódó termékek: Munkajogi kiadványok, HR Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Továbbra is nő a munkaerő iránti kereslet Magyarországon: idén a második negyedévben a Profession.hu-n keresztül a munkaadók 25 százalékkal több állást hirdettek meg, mint az előző év azonos időszakában – közölte az állásportál.
A feladott álláshirdetések számában az év elejéhez képest pedig 3 százalékos növekedés történt, ami azért jelentős, mert a munkaerőpiacon az év eleje számít intenzív időszaknak, amelyet a korábbi tendenciák szerint egy valamelyest lelassuló tavaszi és nyár eleji periódus követ.
A közlemény szerint az év első negyedévéhez hasonlóan továbbra is Budapesten a legintenzívebb a munkaerőtoborzás, a fővárosból került fel a legtöbb álláshirdetés a Profession.hu felületére. A tavalyi év második negyedévéhez hasonlítva azonban megállapították, hogy idén a Békés megyében meghirdetett pozíciók száma nőtt a legnagyobb mértékben, 69 százalékkal. Ezt követi sorrendben Tolna és Pest megye, Hajdú-Bihar és Baranya megye, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok és Somogy megye. Zala megye kivételével az ország minden megyéjében 10 százalék feletti növekedés történt az előző év azonos időszakához képest a betöltésre váró pozíciók esetében.
Az első negyedévhez hasonlóan a másodikban is a vendéglátásban feladott hirdetések száma nőtt a legnagyobb mértékben az előző év azonos időszakához képest, 108 százalékkal több munkavállalót keresnek, mint tavaly ilyenkor. Ezt követi az adminisztrációs, asszisztensi és irodai munka. A harmadik legnagyobb növekedés az ügyfélszolgálat és vevőszolgálat hirdetésszámában történt a tavalyi év második negyedévéhez képest, a legalacsonyabb pedig a cégvezetés és menedzsment, valamint az IT programozásnál volt – olvasható a Profession.hu közleményében.
(MTI)
Az unió bírósága az éjszakai munkát végzők – feladatuk jellegének megfelelő – jogvédelmi szintjét vette górcső alá egy bolgár, tűzoltók által indított perfolyam nyomán.
Azokhoz a munkáltatókhoz térnek vissza motiváltan, felkészülten a munkavállalók a szülés utáni szabadságról, amelyek támogatták a távozás folyamatát, és a szabadság idején is tartották a kapcsolatot a dolgozóikkal – derül ki a Profession.hu felméréséből.
Nem kétséges, hogy a munkavállaló azáltal, hogy munkát végez, a munkáltató jogos gazdasági érdekeit szolgálja. A munkáltató jogos gazdasági érdekeinek védelme ugyanakkor nem merül ki ennyiben, hanem éppen, hogy arról szól, hogy a munkavállalónak bizonyos magatartásoktól tartózkodnia kell. Az alábbiakban az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat ismertetjük.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!