Nem lesz kötelező létszámemelés a láncokban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egyelőre nincs tervben a kiskereskedelmet érintő jogszabályok módosítása – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy más témában tartott sajtótájékoztatón.


További egyeztetésekre van szükség ahhoz, hogy minden érdekelt számára elfogadható, és megfelelő módosítások szülessenek majd – mondta Varga.

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője kedden beszélt a vasárnapi szabadnappal és bérpótlékkal, a minimális eladói létszámmal és az áruk minőségével kapcsolatos kereskedelempolitikai tervekről. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy döntés egyik kérdésben sincs, de várható, hogy még áprilisban előterjesztik az indítványt.

A politikus kifejtette: van olyan javaslat, hogy a kiskereskedelemben havonta legalább két szabad vasárnapjuk legyen a dolgozóknak, amikor pedig munkát végeznek a hét utolsó napján, kapjanak bérpótlékot.

Fogyasztóvédelmi okokkal magyarázta azt a tervet, hogy forgalom- vagy négyzetméter-arányosan minimális eladói létszámot írnának elő, ahogyan azt is, hogy ha egy Magyarországon és külföldön is forgalmazott termék beltartalma eltérő, azt fel kellene tüntetni az árun. Felmerült a kéretlen reklámok kérdése is – mondta Kósa Lajos, de jelezte, hogy ő nem támogatja a reklámra fordítható összeg korlátozásának tervét, mert ez sérthetné a gazdálkodás szabadságát. Többször is hangsúlyozta ugyanakkor, hogy döntés még egyik kérdésben sincs.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

Álláskeresés nyáron? – Itt az idő a nézelődésre!

Bár nem ebben az időszakban a legszélesebb a kínálat a munkáltatói oldalon és lassul a kiválasztás folyamata is, de jellemzően nem húzzák le a rolót a vállalkozások. Igenis van esély álláskeresőként, bár szükség van egy kicsit több türelemre.

2024. július 3.

Profession.hu: beindult az alkalmi munkák szezonja

Beindult az alkalmi munkák szezonja, május második felétől látványosan nőttek az ilyen típusú megbízásokra toborzó álláshirdetések, amelyekben leggyakrabban egyebek mellett felszolgálót, pincért, sofőrt és futárt keresnek – közölte a Profession.hu kedden.

2024. július 3.

Képzési lehetőségekkel lehet megtartani a kifáradt munkavállalókat

A munkavállalók majdnem fele (45%) úgy érzi, hogy az elmúlt évben jelentősen megnőtt a munkaterhelése, kétharmaduk (62%) pedig bizonytalannak érzi helyzetét a munkahelyi változások felgyorsulása miatt. Mindez a készségeik hosszú távú fejlesztésére ösztönzi őket, és 28% akár váltana is munkahelyet egy éven belül – derül ki a PwC Global Workforce Hopes & Fears felméréséből.