Nincs egyezség a minimálbérről


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Továbbra sem született megállapodás a jövő évi minimálbérről és a garantált bérminimumról a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF); a munkáltatói oldal bruttó 3 százalékos emelést javasolt, a munkavállalói oldal azonban bruttó 9 százalékot szeretne.


Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára elmondta, hogy a munkaadók a bruttó minimálbér és a garantált bérminimum esetében is 3 százalékos emelést javasoltak. Ez azonban a személyi jövedelemadó jövőre tervezett 1 százalékpontos csökkentése miatt a keresetek nettó értékének 4,4 százalékos növekedését jelenti – tette hozzá. A tervezett 3 százalékos növekedéssel számolva a minimálbér a jelenlegi bruttó 105 ezer forintról jövőre 108 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig az idei bruttó 122 ezer forintról jövőre 125 500 forintra emelkedne – fejtette ki a VOSZ főtitkára. Dávid Ferenc szerint a magyar gazdaság 2,4 százalékos bővüléséhez és a jövőre várt 1,6 százalékos inflációhoz képest a keresetek nettó 4,4 százalékos növekedése mindenképpen pozitívum, ugyanis ezáltal jelentősen javul majd a munkavállalók reálpozíciója.

A bérajánlások kérdésében tapasztalható ágazati, ágazatok közötti és ágazaton belüli különbségek miatt a munkáltatói oldal felvetette, hogy idén a VKF tekintsen el a bérajánlások megállapításától, a szakszervezetek azonban ragaszkodtak egy nemzetgazdasági szintű bérajánláshoz, a kormány nem nyilatkozott az ügyben – közölte a VOSZ főtitkára.

A munkavállalói oldalról Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke hangsúlyozta: a munkáltatói oldal felajánlása elfogadhatatlan, ma Magyarországon az alacsony bérszínvonal miatt bérfelzárkóztatásra van szükség, amihez a kormány segítségére is számítanak. A szövetség elnöke úgy fogalmazott: bruttó 9 százalékos keresetnövekedést tartanak reálisnak, amivel 2016. január 1-től a minimálbér 114 500 forintra, a szakmunkás bérminimum pedig 133 ezer forintra emelkedne.

XIII. Magyar Munkajogi Konferencia

 

Előjelentkezési akció!

Ha október, akkor Visegrád! Megkezdődött az előjelentkezés a XIII. Magyar Munkajogi Konferenciára. December 31-ig még a 2015-ös áron jelentkezhet a jövő évi rendezvényre.

 

További információ és jelentkezés >>

Kordás László szerint a költségvetés májusi elfogadásával a kormány nagyon szűkre szabta a szociális partnerek mozgásterét, éppen ezért a bérfelzárkóztatáshoz mindenképp szükség van a kormányzat segítségére is, mert a munkáltatók egyedül nem viselhetik ennek a terhét.

Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzéséért felelős államtitkára a pénteki VKF-ülésen elmondta, hogy a kormány december 2-án tárgyal a minimálbér emeléssel kapcsolatos kérdésekről – közölte a MaSzSz elnöke, aki szerint reális esély van arra, hogy a kormány segítséget nyújt a bérfelzárkóztatáshoz.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

Álláskeresés nyáron? – Itt az idő a nézelődésre!

Bár nem ebben az időszakban a legszélesebb a kínálat a munkáltatói oldalon és lassul a kiválasztás folyamata is, de jellemzően nem húzzák le a rolót a vállalkozások. Igenis van esély álláskeresőként, bár szükség van egy kicsit több türelemre.

2024. július 3.

Profession.hu: beindult az alkalmi munkák szezonja

Beindult az alkalmi munkák szezonja, május második felétől látványosan nőttek az ilyen típusú megbízásokra toborzó álláshirdetések, amelyekben leggyakrabban egyebek mellett felszolgálót, pincért, sofőrt és futárt keresnek – közölte a Profession.hu kedden.

2024. július 3.

Képzési lehetőségekkel lehet megtartani a kifáradt munkavállalókat

A munkavállalók majdnem fele (45%) úgy érzi, hogy az elmúlt évben jelentősen megnőtt a munkaterhelése, kétharmaduk (62%) pedig bizonytalannak érzi helyzetét a munkahelyi változások felgyorsulása miatt. Mindez a készségeik hosszú távú fejlesztésére ösztönzi őket, és 28% akár váltana is munkahelyet egy éven belül – derül ki a PwC Global Workforce Hopes & Fears felméréséből.