Nőhetnek a fizetések a felsőoktatásban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Átalakítják a felsőoktatási bértáblát, első lépésként emelkedhetnek az adjunktusi és a tanársegédi bérek, valamint növekedhet az intézmények vállalkozási szabadsága a tervek szerint ősszel az Országgyűlés elé kerülő felsőoktatásitörvény-módosító csomag részeként – mondta Palkovics László felsőoktatási államtitkár.


Palkovics László hozzátette: az adjunktusi és tanársegédi bérek nem versenyképesek; megjegyezte: jelenleg ugyanannyi egyetemi tanár van mint adjunktus, ami nem helyes arány.

Az oktatók-kutatók mellett a kisegítő dolgozók bére is emelkedne a tervek szerint. A növelés mértékéről a kormány döntéséig nem árul el részleteket az államtitkár, csak annyit jelzett, hogy rendelkezésre áll a szükséges forrás.

Munkajogi kiskönyvtár sorozat

A munka díjazása – 2. átdolgozott kiadás – dr. Kártyás Gábor

Külföldiek magyarországi foglalkoztatása – dr. Ács Vera Judit

Munkajogi kárfelelősség a gyakorlatban – dr. Hanyu Henrietta

Ha a kormány elfogadja javaslataikat, akkor a bérek már januártól emelkedhetnek – mondta.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

Álláskeresés nyáron? – Itt az idő a nézelődésre!

Bár nem ebben az időszakban a legszélesebb a kínálat a munkáltatói oldalon és lassul a kiválasztás folyamata is, de jellemzően nem húzzák le a rolót a vállalkozások. Igenis van esély álláskeresőként, bár szükség van egy kicsit több türelemre.

2024. július 3.

Profession.hu: beindult az alkalmi munkák szezonja

Beindult az alkalmi munkák szezonja, május második felétől látványosan nőttek az ilyen típusú megbízásokra toborzó álláshirdetések, amelyekben leggyakrabban egyebek mellett felszolgálót, pincért, sofőrt és futárt keresnek – közölte a Profession.hu kedden.

2024. július 3.

Képzési lehetőségekkel lehet megtartani a kifáradt munkavállalókat

A munkavállalók majdnem fele (45%) úgy érzi, hogy az elmúlt évben jelentősen megnőtt a munkaterhelése, kétharmaduk (62%) pedig bizonytalannak érzi helyzetét a munkahelyi változások felgyorsulása miatt. Mindez a készségeik hosszú távú fejlesztésére ösztönzi őket, és 28% akár váltana is munkahelyet egy éven belül – derül ki a PwC Global Workforce Hopes & Fears felméréséből.